„Minden érzéseddel szeresd földedet, mely szült, ápolt, s hantjával eltakar. Ám csak úgy lángolhat kebelünk drága hazánkért, ha ismerjük múltját és gyakorta látjuk elvonulni a dicsők fényes sorait… Emelkedjetek, buzogjatok, és hozzájuk hasonló lenni törekedjetek!

— (Magyar Történelmi Arcképcsarnok, 1902. Ára: 2 korona)

„Szomorúság” című verséből részletek (mintha csak ma írta volna)

Sértő Kálmán 2021 1

„Nem tudom, mily korban élek,Sértő K. sír kicsinyítve
Béke, béke, béke van,
Mégis nagy háború van..
Csoda, hogy a bútól élek,
Ez a béke egy álbéke,..”
 
„A sötétség remekel,
Sóhajokra nem felel..
Vérzés nélkül elvérzünk,..
A jövőnkbe annyit lesünk,
Nagyon erős magyarok,
Roppant kevés magyarok,
Nem tudom, mily korban élek,
Csoda, hogy a bútól élek,
Roppant nagy háború van.
Pedig béke, béke van..”

 
REKVIEM
 
„..Sértő ilyen rekviem,
Kísértő költő nem pihen,
Verseivel hadba hí,
Hazádhoz vele leszel hív.
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Halálba eggyek, veled leszünk.”
„.. Százezer Istent megtagadna,
Egész világnak nekimenne
A magyarért a magyarral..”

Az elhangzott beszéd szövege alább egészében olvasható.

dr. Alice Weidel AfD, az AfD Bundestag választáson induló csúcsjelöltjének beszéde

2021.szept. 23.

Az Ön utolsó hivatali ideje Frau Merkel Németország számára a gyors leépülés korszaka volt.

Utódjának eltakarítandó romokat hagyott hátra.  Egy elbizonytalanodott és megosztott országot. Egy olyan országot, amelynek a képviselői az erkölcsi tanítómester szerepében tetszelegnek,  de amikor a helyzet komolyra fordul és konkrét megoldásokra van szükség, dilettáns módon kudarcot vallanak.

Egy országot, ahol leépítik a jólétet és amelynek erőforrásait példátlan módon elkótyavetélték és  elajándékozták. A korona újjáépítési alapnak köszönhetően a német adófizető végérvényesen ki lett szolgáltatva a transzferuniónak.

"... a megdöbbentő az volt, hogy az élőhalott helyzetbe terelgetett tömegek valójában önként vették föl ezt a kriptalétet"

A legfontosabb kérdés

(Létformáló válaszok 2020-21-…)

Könnyű nekünk. Mármint határon túl élőknek, esetünkben a délvidéki magyaroknak. Könnyű, mert a lét kérdéseire a rálátást, a tapasztalatot kétféle berendezkedésből nyerjük. Ráadásul szétszórtan, kis közösségekben nem kell médiából “tájékozódni”, elég, ha szétnézünk és a belátható környezetünkben történteket vesszük számba. Régi bölcsesség: csak a közvetlen tapasztalat a miénk, az vezethet az igazsághoz. Ám jóideje minden házból, minden zsebből, a távolról vezényelt “igazságok” áradata sulykolja láthatatlan valakik véleményét, leszoktatva a jónépet a látás, a tapasztalás és az elmélkedés erőfeszítéséről, a személyes jelen-létről.

Semmi sem az, aminek látszik.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/dolores-cahill-professzor-tajekoztatja-a-globalistakat-hogy-jatekuk-befejezodott/

Prof. Dr. Dolores Cahill 2021. május 15-én szombaton a Freedom Rally London demonstráción.

Prof. Dr. Dolores Cahill világszerte elismert szakértő a nagy áteresztőképességű proteomikai technológia fejlesztésében és automatizálásában, a nagy tartalmú fehérjetömbök és azok orvosbiológiai alkalmazásaiban, beleértve a biomarkerek felfedezését és diagnosztikáját. Prof. Cahill úttörő szerepet játszott ezekben a kutatási területekben a berlini Max-Planck-Molekuláris Genetikai Intézetben, és számos nemzetközi szabadalommal rendelkezik ezen a területen kutatással, biomedicinával és diagnosztikai alkalmazásokkal kapcsolatban. https://people.ucd.ie/dolores.cahil

Freedom Rally London, 2021. május 15, szombat.

dr reiner füllmichDr. Reiner Fullmich megindította az emberiesség elleni bűncselekmények miatt a jogi eljárást a CDC (WHO), a Davosi Csoport ellen.

Dr. Reiner Fullmich vezetésével több mint 1000 ügyvédből és több mint 10 000 orvos szakértőből álló csapat megindította az emberiesség elleni bűncselekmények miatt jogi eljárást a CDC (WHO), a Davosi Csoport ellen.  Fullmich és csapata bemutatja a hibás PCR-tesztet és az orvosok utasítását, hogy minden komorbiditási halált Covid-halálnak minősítsenek csalással.  

A PCR-tesztet soha nem tervezték kórokozók kimutatására, és 100% -ban hibás 35 ciklus beállítástól.  A CDC által kiadott összes PCR-tesztet 37–45 ciklusra állították.  A CDC elismeri, hogy semmilyen, 28 ciklusra állított teszt nem mutat pozitív esetet, nem mutat eredményt számukra.  Ez önmagában érvényteleníti az állítólagos covid fertőzések több mint 90% -át, amelyet ennek a hibás tesztnek a segítségével követnek nyomon.

A hibás tesztek és a csalárd halotti anyakönyvi kivonatok mellett maga a „kísérleti” vakcina is sérti a genfi ​​egyezmény 32. cikkét.  Az 1949. évi Genfi IV. Egyezmény 32. cikke értelmében „megcsonkítás és orvosi vagy tudományos kísérletek nem megengedettek egy védendő személy orvosi kezeléséhez”.  A 147. cikk szerint a védendő személyeken végzett biológiai kísérletek súlyosan megsértik az egyezményt.

A „kísérleti” vakcina megsérti mind a 10 Nürnbergi-kódexet, melyek halálbüntetést szabnak azokra, akik megsértik ezeket a nemzetközi törvényeket.

Az a hír terjed, hogy kis hazánkban immár több, mint négy millió honfitársunkat beoltották ilyen olyan „vakcinával”.

Ez bizony nem túl jó hír, mert ez azt jelenti, hogy a regisztrált fertőzötteken kívül most már több, mint négy millió ember hordozza belföldön is egyértelműen a szervezetében a fertőzést. Ezt teljes biztonsággal kijelenthetjük, mert az oltással egyértelműen beléjük helyezték a vírusnak az információit. Ők tehát kivétel nélkül mind potenciális fertőzési források, ezért életveszélyesek a környezetükre.

Mit kaptak ők az oltás által?

Egy pszichiátriai okokból, abortált hím ivarú elrákosított magzatnak a vírus által módosított sejtinformációit kapták meg. Ez dokumentálva van és bárki számára hozzáférhető. Magyarul egy elmebeteg nőnek az abortusz által eltávolított magzatát sejtburjánzásra kényszerítették, tehát mesterségesen rákossá tették, ezeket kombinálták vírus faktorokkal, és ezeknek a sejteknek a felhasználásával állították elő azokat az RNS struktúrákat, amiket a vakcinák tartalmaznak.

Tehát az oltással milyen információk kerülnek be egyértelműen a páciensbe?

Egyrészt az elmebetegség, másrészt a legyilkolt magzat minden lélek információja, amit kénytelen volt átélni a mesterséges kiirtása alatt, harmadrészt a rákos sejtburjánzásnak az információja, amivel felszaporították ezt a genetikai vonalat, negyedrészben pedig egy vírusnak az ártó algoritmusa. Ezek mind „nagyszerű és kívánatos” lenyomatok azok számára, akik a saját sejtinformációikat ennek megfelelően szándékoznak módosítani.

Itt ugyebár egyáltalán nem egy szokványos „védőoltásról” van szó, hanem egy eddig még soha nem alkalmazott kísérleti eljárásról, nevezetesen az RNS oltásról.

Immáron sokan elmondják az egész történet hátterét, de talán ez az összefoglaló a legjobb. Az, aki szeretné megérteni mi is folyik itt valójában, annak ezt a 20 perces filmet javasoljuk. Ez már rég nem összeesküvés elmélet. Az összeesküvés kőkemény gyakorlata, a harmadik világháború. 

Itt lehet elovasni a teljes cikket és megnézni a videót.

Ki ez a Claire Edwards? 

Claire Edwards, az ENSZ volt űrkutatási szerkesztője. Megpróbálta megállítani az 5G-t az ENSZ-ben. A főtitkár nem volt hajlandó.

Kedves magyar Testvéreim!

20210313 160246 x2021.március 12. nekünk a kommunizmus áldozatainak emléknapja
.....a létező világ nem illúzió, nem káprázat, nem egyetlen éjszaka rossz álma, benne ébredünk újra és újra, örökkön-örökké: nem tagadhatjuk meg, nem feledkezhetünk meg és nem mondhatunk le róla. /H. J/

Tisztelettel adózunk és fájó szívvel emlékezünk a Hetvenöt évvel ezelőtt 1946. március 12-én kivégzett utolsó törvényes magyar kormány első emberére, a nemzetvezető Szálasi Ferencre és három miniszterére, Beregfy Károly a honvédelmi, Rajniss Ferenc a vallás- és közoktatásügyi, valamint Vajna Gábor belügyminiszterre.
Ők a hazánkért adták a legdrágábbat, az életüket!

Az Úr fiai ők, valamennyi.
Leborulok szent emlékük előtt.
Uram, áldj meg, hogy ne legyünk gyávább,
Mint ezrek, ők, az előttünk-menők!
Mutasd, Uram, hogy merre visz az út,
Méltónak lenni hozzájuk boldogan!
(Idézet Alföldi Géza emigráns költőklasszikusunk verséből).

Negyedszázados megemlékezés

A Magyar Múltban Magyar Jövő Alapítvány (MMMJ) Önismereti Egyeteme, valamint a Magyar Érdek Pártja (MÉP) Politikai Akadémiája 220 hallgatójának és 32 előadójának közös munkája a Magyar Nemzet Életének Rendező Elveit összefoglaló Visegrád –Mogyoróhegyi 108 pont. Először 1996. június 22-én hangzott el a nyilvánosság előtt Visegrád - Mogyoróhegyen. A 108 pont a Vérszerződés és az Aranybulla szellemében született a szellemi szabadságharc fegyveréül. Napjainkban felértékelődnek azok a politikai hagyományok, amelyek az új világrend káoszából kivezető utat mutathatnak. A VM/108 története Tetemrehívás címmel jelent meg DVD-n.

A Testnevelési Egyetemen készült felvételeket Király B. Izabella jogtulajdonos hozzájárulásával a „Lelkiismeret 88” teszi közzé.

„A magyar bálványt nem imádott soha. Egy istenég volt, melyre áldva tekinte föl, mely templomba be nem fér, melynek áldását legközelebb érzi magához minden, ami él: a Nap és a csillagos ég.”

(Jókai Mór)

Feddhetetlenségi eskü

"A  megtisztelő felkérés kötelez, hogy a legnagyobb nyilvánosság előtt feddhetetlenségi esküt tegyek. Sem a magánéletemben, sem a közéletben folytatott tevékenységem során soha, semmit nem követtem el, ami miatt zsarolható lennék, vagy szégyellnem kellene magamat, vagy szégyenkezniük kellene azoknak, akik a bizalmukkal megtisztelnek. Nem voltam, nem vagyok, és nem leszek tagja, vagy megbízottja, ügynöke bármely nyílt, vagy titkos társaságnak, szervezetnek, amely akadályozná, hogy minden erőmmel és tehetségemmel csak, és csakis a magyar nemzetet, a magyar népet, magyar hazámat szolgáljam.

A Vérszerződés vonatkozó pontját idézve: Minden időkre átkozott és száműzött legyen Álmos, vagy esküt tevő utódja, ha ezt az esküt megszegné.  Én,…a magam nevében kijelentem: Minden időkre átkozott legyek, ha hamisan esküdtem, vagy ha ezt az esküt megszegném."

A nemzetinek nevezett kormányunk tagjai, vagy az ellenzék soraiból bárki igaz tiszta szívvel és lelkiismerettel a feddhetetlenségi esküt magáévá tudná-e tenni????!!!

Visegrád-Mogyoróhegyi 108 pont
 
Elhangzott: 1996. 06. 22-én Visegrád-Mogyoróhegyen a Magyar Múltban Magyar Jövő Alapítvány és a Magyar Érdek Pártja rendezvényén
Szerkesztette, gondozta és a magyarázó szöveget írta: Király B. Izabella

1. A magyar nemzet egy és oszthatatlan.
2. A magyar nemzet történetileg folytonos. Tagja minden elődünk, utódunk, és a világ bármely pontján élő magyar.
3. Magyar az, aki magyar származású és magyar nemzettudatú.
4. Magyarságát bizonyítania mindazoknak szükséges, akik az össznemzet sorsát érintő döntési helyzetben vannak, vagy arra pályáznak, valamint a magyar állampolgárság kérésekor. Más esetben elegendő az egyoldalú nyilatkozat.
 5. Magyar állampolgár minden magyar, aki a történelmi Magyarországon (Kiegyezés, 1867) született vagy annak a leszármazottja.
 6. A magyar állampolgárság megadásánál legfőbb szempont az általános nemzetbiztonság.
 7. Az a nem magyar származású magyar állampolgár, aki a mindenkori magyar államhatáron belül él és olyan nemzet tagja, amely önálló anyaországgal rendelkezik: nemzetiségi. (pl. lengyelek, görögök, németek, zsidók.)
8. Az a nem magyar származású magyar állampolgár, aki a mindenkori magyar államhatáron belül él, aki olyan nép tagja, amely önálló anyaországgal nem rendelkezik: etnikai kisebbségi (pl. a cigányság)
9. Vendég: a nemzetségi, az etnikai kisebbségi, a külföldi és a hontalan.

Az online közvetítés kezdete előtt megjelent a rendőrség. Miután szembesültek azzal, hogy mire készülünk, betelefonáltak a BRFK-ra, ahonnan azt az utasítást kapták, hogy nem tarthatjuk meg a tervezett műsorunkat, még online sem.
Hosszas egyeztetés után a BRFK engedélyezte a jelenlévő szervezeti vezetőknek és a technikai személyzetnek, hogy elhelyezzék a kegyelet koszorúit és mécseseit. Majd a megemlékező beszédeket különböző helyeken rögzítettük. Így a filmünk elkészítése is sokkal több időt vett igénybe a tervezettnél.
Azért is elnézést kérünk, hogy néhány esetben gyengébb minőségű kép és hang felvételek készültek, ugyanis a megváltozott körülmények miatt nem használhattuk a technikai felszerelésünket.