„Minden érzéseddel szeresd földedet, mely szült, ápolt, s hantjával eltakar. Ám csak úgy lángolhat kebelünk drága hazánkért, ha ismerjük múltját és gyakorta látjuk elvonulni a dicsők fényes sorait… Emelkedjetek, buzogjatok, és hozzájuk hasonló lenni törekedjetek!
Címoldal
Mihályi Molnár László író, történész, volt politikus. Csehszlovákia szétbomlása előtt a prágai parlamentben a magyar frakció vezetője volt. A Magyarok Világszövetsége Trianon 100. Bizottságának tagja. Az orosz-ukrán háborút elemző írása saját Facebook-oldalán jelent meg.
Háború és béka
Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az. Az oroszok keményebbet mutattak.
A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét !!
Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit
– A capitoliumi ostrom 2022-es importálása várható – mondja Földi László. A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.


jellemükbe volt oltva!
Megemlékező kuruc.info-s cikk itt olvasható.
Szálasi Ferenc esküje nemzetvezetővé történő választása alkalmából (Filmhíradó archivumból)
SZER-TŰZ gyújtása a téli napfordulón!
2021. december 21-én
16:00 - Boldogasszony köszöntés
16:30 - Tűzgyújtás
„…Keresd meg az embereket a környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjazzák a Fényt…együtt gyújtsatok tüzeket…”
Boldogasszony köszöntés
2021-ben a Boldogasszony köszöntések elmaradtak, így Molnár V. Józsi bácsi Hét Boldogasszony köre úgy döntött, hogy Ők is csatlakoznak a Szent hegyen évtizedek óta megtartott téli napfordulós őrtűzéhez az Ősi Hitünk Boldogasszony Őrzői és a Lelkiismeret’88 Csoporthoz.
A köszöntés egyben alkalom "közös" Jóska bácsinkért való imádkozásra.
2021. december 1-én, 90. évében megtért Őstenéhez egy igaz magyar ember. Nagy űrt hagyván maga után!
Mély megrendüléssel, sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az Igazságot szerető és az igazságért harcoló honfitársunk e földi világból eltávozott!
Tisztességével, szellemi nagyságával, tudásával szolgálta nemzetét. Az ügyvédek csoportjából is kiemelkedett hazugságot, álnokságot nem tűrő személyisége -- már igen ritka az ilyen gerinces erkölcsi tartás!
A Kárpát-haza hű fiaként átérezte magyar küldetését.
Hajdú-Bihar Megye Főügyészeként feltárta az olaj ügy maffia hálózatát, s a regnáló hatalom legfőbb ügyésze köszönet helyett felállította az ügyészi székből és nyugdíjazta.
A magyar lelket megtörni nem lehet, ez után is az igazságot szem előtt tartva élte életét és működtette honlapját.
A kétezres évek elején szükségét érezte, hogy létrehozzanak egy segítő kezet nyújtó ügyvédi társaságot. A Nemzeti Jogvédő Alapítványnak Ő volt a szellemi atyja -- mely szerint, minden megyében működjön egy Jogvédő Alapítvány.
A Lelkiismeret’88. Egyesület ténykedése és jogorvoslati ügyei folytán Budapesten ugyan létrejött a mai napig is működő Nemzeti Jogvédő Alapítvány, de az alapítók Őt kihagyták! Vajon miért?
Homonnay Ottó János sorai gyönyörűen tükrözik személyiségét:
„Felelősségének tudatában él és tudja, hogy tetteiért csak tettekkel fizethet még itt, e földi életben – nem valaki másnak – egy elképzelt áldozatnak a vérével. Hite nem gyáva, egyéni felelősség alól kibúvókat kereső, emberi méltóságtól megfosztott bábut, hanem gerinces, emelt fővel járó, valóságos magyart faragott belőle, mint amilyennek valójában az Alkotó eredetileg elképzelte.
Életszemléletében, életszeretetében, életének minden pillanatában az Istennel való állandó együttlétében, tetteiben valóban mintájává vált annak az embertípusnak, kit a nagy Alkotó saját képére és hasonlatosságára teremtett magyarnak.”
Az élet tapasztalatát, tudását, bölcsességének hiányát örökké érezni fogjuk!
Esténként, ha felnézünk a csillagos égre, s szólunk Hozzá, biztosak lehetünk benne, hogy választ kapunk kérdéseinkre ---
„ A TISZTA LELKIISMERET VEZÉRELJE CSELEKEDETEINKET!”
Köszönjük, hogy életünk részese voltál!
Lelkiismeret’88. Egyesület
elnöksége és tagjai
"A magyarság szent madarát most a helyére röptetjük". Ezekkel a szavakkal avatta fel a turul-szobrot a Magyar Világszövetség elnöke. Patrubány Miklós a 17 évvel ezelőtti népszavazásról is megemlékezett.
A monumentális szobormű az MVSZ székházán díszelgő kommunista fáklya helyére kerül.
A Turulmadarat Kozma Imre atya szentelte fel.
Az eseményről beszámolt a HírTV: https://hirtv.hu/ahirtvhirei/turul-szobrot-avatott-az-mvsz-2532338
A Lelkiismeret'88 Egyesület is képviseltette magát.
„Küzdöttél, de már nem lehet a csend ölel át és szeretet, csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szeretnek.”
Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy a Lelkiismeret’88 Egyesület tagja 2021.november 6.-án életének 82. évében Teremtője elé állt. Hazáját szerető honfitársunk földi életének csillaga immár az égi Csillagösvényen ragyog.
60-as években pályája kezdetén okleveles kertész mérnökként szaktudását Nyugat Német országban látta biztosítva, mint növénynemesítő. 4 év után a honvágy haza hívta, érdekelte hazája sorsa, és környezetében kereste a lehetőségét hol tud segíteni.
8. oldal / 31