„…Egész helységeket tudok, ahol a szegény földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet, arat. Ezen néptípusnak, kit vallásának különössége századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetettel, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedvét elvonó gomba él, egybeolvadott vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal is közeledett volna…”

— (Kossuth Lajos)

Kadar JanosAz elmúlt napokban minden TV állomás és majdnem minden újság megemlékezett Kádár János születéséről.

A legtöbb megemlékezés pozitív kicsengésű volt, a dicséret hangján szóltak a Haynau, 1849-et követő bosszú- hadjáratát  is túlszárnyaló tömeggyilkosról.

A megemlékezők vörös zászlókkal , hatalmas vörös nyakkendőkkel, többen vörös csillagot viselve /tiltott jelkép /  vonultak fel Kádár mellszobrának leleplezéséhez. Volt olyan eszement szónok is, aki legnagyobb királyaink, Szent István, Szent László, Mátyás király mellé helyezte a dicsőséges 56-os forradalmunkat leverető hazaárulót. Ez már orvosi eset! És a TV-k ezt minden híradás után kommentár nélkül közvetítették.

Ekkor jutott eszembe, hogy az un. rendszerváltás egyik szerény eredménye volt az, hogy lehetővé vált a fasizmus mellett a másik totalitárius  rendszernek, a   kommunizmusnak a bírálata is.  Egyformán elítélve a két bűnös rendszert. Törvény tiltotta meg a két rendszer bűneinek tagadását  és tiltotta meg e rendszerek jelképeinek használatát.

Ez rendjén valónak látszana akkor, ha a két rendszert egyforma mércével mérnék és volt képviselőit, haszonélvezőit és bűnöseit egyformán bírálnák.

Erről azonban szó sincs!

Ezért érdemes felidézni az elmúlt évtizedek cáfolhatatlan történelmi tényeit.

Már az a tény, hogy egyenlőségjelet tesznek a két rendszer közé, történelmi  hazugság. Ugyanis nagyságrendi különbség van a két rendszer bűnei között! Míg a fasizmusnak 6 millió zsidó meggyilkolását róják föl, addig a kommunista rendszereknek 130 millió áldozata volt. Arról nem is beszélve, hogy a fasiszta bűnösöket a háború után felelőségre vonták, kivégezték, bebörtönözték, a GULAG táboraiba hurcolták és utódaikon még ma is ott van a szégyenbélyeg,  addig a kommunista bűnösök máig köztünk élnek, nem is rosszul és utódaik legtöbben vezető pozícióban.

A halottakról pedig ne is beszéljünk!

Amíg a kivégzett fasiszták, hungaristák és hősi halált halt, fasisztának bélyegzett katonák még ma is jeltelen gödrökbe elkaparva alusszák örök álmukat, addig a jólétben élő és végelgyengülésben meghalt kommunisták államilag adományozott és gondozott díszsírhelyeken nyugszanak a nemzeti sírkert legszebb helyein.

Mi ez, ha nem visszataszító kettős mérce? Mi ez, ha nem népbutító történelem-  hamisítás, a törvény lábbal tiprása?

Most pedig nézzünk néhány cáfolhatatlan tényt a címben szereplő két történelmi személy bemutatására. Az értékelést a tisztelt olvasóra bízom.

Kádár.  1956 novemberben A szovjetek emelték hatalomba, miután hadüzenet nélküli háborúban vérbe tiporták a forradalmat, több tízezer halott és sebesült magyar áldozatot követelve.

Szálasi.  1944 októberében a hungaristák vér nélkül vették át a hatalmat, eltekintve attól a néhány német és magyar halottól akik a Várban, a testőrök és német katonák közötti összecsapásban haltak meg.

Kádár. Senki nem nevezte ki, A Parlament nem szavazta meg. Nem tett esküt.

Egyértelműen a szovjetek bábja volt.

Szálasi.  A Parlament mindkét háza  / alsó és felsőház / megszavazta. Esküt tett a Szent Koronára

Kádár. Hatalomra kerülése után az egész ország általános sztrájkba kezdett és hetekig sztrájkolt.

Szálasi. A közalkalmazottak, a Rendőrség,  a MÁV. stb.  dolgozói  felesküdtek  és a termelés tovább folyt, sőt, ahol lehetett fokozódott.

Kádár. A Szovjet Hadsereg lefegyverezte a honvédséget, a néhány ellenálló egységet megsemmisítették. Csak néhány száz „pufajkás” volt ÁVH-s, hatalmától megfosztott, volt  vezető  párt és állami funkcionárius állt mellé.

Szálasi. Mindenki,  a Hadsereg, még a legfőbb hadúrra, Horthy-ra felesküdött

tisztek is 99%-ban felesküdtek a Hungarista Kormányra. Fiatalok tízezrei álltak be önként a különböző fegyveres alakulatokba a bolsevizmus elleni harcra.

Kádár.  Hatalomra kerülése után több száz embert végeztek ki. 22.000-t bebörtönöztek, 16.000-t internáltak, 200.000 ember menekült el a visszatérő kommunisták elől és még többen is elmentek volna, ha a szovjetek le nem zárják a Nyugati és Déli határokat.

Szálasi.  A hatalomátvétel után néhány száz közismert baloldali politikust vettek őrizetbe és néhány száz esküszegő, szabotáló egyént végeztek ki. A háborúval együtt járó veszteségeket nem lehet hungaristák terhére róni. Itt kell megemlíteni, hogy a Budapesti zsidóság Szálasinak köszönheti, hogy a németeknek nem engedte elhurcolni és Vallenberg sem folytathatta volna mentőakcióját a hungaristákkal való együttműködés nélkül.

Úgy gondolom, aki nyitott szemmel jár a nagyvilágban, és nem butított el a több évtizedes agymosás, az ebből a néhány tényből is levonhatja a következtetést a két politikusról és a történelmi igazságról.

Az a néhány száz fanatikus, szélsőséges, részben szenilis vagy provokáló, Kádárt dicsőítő kommunista, pedig jó lenne, ha elgondolkozna!

                                                                                                                                                                                  Szalay Róbert

történelemtanár.

www.szittya.com/hirek.htm