„…Egész helységeket tudok, ahol a szegény földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet, arat. Ezen néptípusnak, kit vallásának különössége századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetettel, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedvét elvonó gomba él, egybeolvadott vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal is közeledett volna…”

— (Kossuth Lajos)

E pillanatban úgy tûnik, ha az ország népe egyhangúan valamely tétel mellett szavaz, az távolról sem jelenti, hogy a tételt elfogadja. Más szóval, valamely tétel igazságjellege a mellette leadott szavazatok számától egyáltalában nem függ. Az igazság nem statisztikai kérdés. Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság. A kérdés, amint látják, az: lehet-e az igazságot hazudni?

 A Tudományos Akadémia a kormányzattól a következõ, az államfõ aláírásával ellátott, szigorúan titkos, csak az elnök által felbontható átiratot kapta: Megrendelünk Önöknél hazugságszisztémát, amely a jelenlegi nehéz körülmények között az állam kormányzását az eddiginél biztosabb alapon, s így nagyobb sikerrel lehetõvé teszi. A javadalmazás összegét és a fizetési módozatokat Önök állapítják meg, feltételeket a kormányzat nem szab. A modern állam hazugságtechnikája rendkívül primitív, és a mai idõknek többé egyáltalán nem felel meg. Kétségtelenné vált, hogy az a Goebbels-féle módszer, amelyben a kormányok annyira bíztak, nem bizonyult eredményesnek. A módszer elve, hogyha bármely tételt sokszor és sûrûn, nyomatékkal, erõs hangon, fenyegetve és jóindulatúan, kedvezõ színekkel és bizonyos elõnyöket kilátásba helyezve hangoztatnak, ebbõl a tételbõl egy idõ elteltével az államnak szolid bázisa, vagyis úgynevezett igazság lesz. Mint tudják, tételeinket már több nemzedéken át hangoztattuk a társadalmi és a tudományos és a mûvészeti praxis egész vonalán, határozott eréllyel és kizárólagosan, különös gonddal õrködtünk afölött, hogy más vélemény ne jelentkezhessék, és az elhajlókkal szemben szigorral jártunk el, ennek ellenére tételeink nem voltak megbízható bázisok, vagyis hazugságainkból nem lett igazság. Pavlov megfogalmazásában e tételek nem lettek feltétlen reflexek.

Goebbels álma szertefoszlott, hogy: sokszor kell mondani, és akkor elhiszik. Sajnos, tételeink nem lettek feltétlen, de még csak feltételes reflexek sem, a polgárság tudatában ezek külön kategóriában mint kormányzati hazugságok szerepeltek, s úgy látszik, hazugságból sohasem lehet igazságot csinálni, még szigorú rendelkezések segítségével és a hatalom erejének teljes bevetésével sem. E pillanatban úgy tûnik, ha az ország népe egyhangúan valamely tétel mellett szavaz, az távolról sem jelenti, hogy a tételt elfogadja.

Más szóval, valamely tétel igazságjellege a mellette leadott szavazatok számától egyáltalában nem függ. Az igazság nem statisztikai kérdés. Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság. A kérdés, amint látják, az: lehet-e az igazságot hazudni? A megállapításnak igen súlyos következményei vannak. A legelsõ ezek között, hogy a demokratikus elv, vagyis a nép önkormányzatának elve, tökéletes csõdöt vallott. Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi  kisebbségi csoport kormányzati hazugsága. A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sõt személyes véleményétõl is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága. Az egymást becsapásnak ezt a sajátságos területét nevezik politikának, amely a köztudomás szerint is a mindenkori emberi létezés legelaljasodottabb helye.

Helyzetünk: ha a kormányforma nem demokratikus, hanem egyeduralmi, cseppet sem kedvezõbb, mert a nép személyes véleményétõl és meggyõzõdésétõl függetlenül akkor is a hatalom nyomásának enged. Rá kellett jönnünk arra, hogy ilyen módon az állam tartósan szilárd bázist kormányzata számára nem tud teremteni. Minden jel arra vall, hogy a legegyszerûbb polgárnak is bizonyos befolyásolhatatlan elvekrõl veleszületett tudomása van, ezek az elvek semmiféle kondicionálásra nem változnak, eddigelé a kormányzat bármilyen nyomásánál is erõsebbnek bizonyultak, és a hatalom hiába hangoztatott sokszor és sûrûn, nyomatékkal és erõvel bármit, ezek az elvek nem tûntek el, még csak meg sem inogtak, mert Pavlov nyelvén ezek feltétlen reflexek és így nem törölhetõk el, és ezek azok, amelyeket igazságnak neveznek.

A kormányzat rendkívül fontosnak és sürgõsnek tartaná megvizsgálni a kérdést: vajon az a valami, amit általában igazságnak hívnak, ténylegesen reális valóság, vagy pedig rendkívül makacs fikció, — vagyis felderítendõ, hogy a társadalomban az ilyen abszolútnak látszó igazság realitás, vagy pedig bármilyen más tételt igazsággá lehet tenni? A kormányzat számára mindig különös nehézséget jelentett bizonyos erkölcsi hangzatokhoz ragaszkodni és intézkedéseit moralizmusokkal átértelmezni. Igen bonyolult dolog a kormányzat aktusait olymódon feltüntetni, mintha azok igazságok lennének. Úgy tûnik, a kormányzat kénytelen az igazság feltétlen hatalmát eltûrni. Bár igen költséges a kormányzat számára félrevezetõ intézményeket fenntartani és olyan személyeket alkalmazni, akiknek egyetlen tevékenysége a lakosság elõtt a kormány tetteit igazságaktusként feltûntetni, mégis ebben a percben nem errõl a merõben adminisztratív kérdésrõl van szó.

Az érdeklõdés elvi jellegû. Kétségtelenül megállapítható, ha a kormányzat a polgárságot kecsegtetõ tételeivel becsapja, és további hatalmaskodását így óhajtja biztosítani, a polgárság a kormányzatot szintén becsapja, mert a tételeket nem hiszi el, és azok mellett csak színleg, bizonyos érdekbõl foglal állást. A kormány úgy tesz, mintha a nép érdekében kormányozna, a nép úgy tesz, mintha ezt elhinné. Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik. A kormányzat egyébként azt a tényt, hogy hatalmát fenn tudja tartani, csak egyetlen körülménynek köszönheti. A polgárság nagyon jól tudja, mi az igazság, de azt is tudja, ha ennek az igazságnak alapjára helyezkedik, a hatalom ellensége lesz, és az igazság a hatalommal szemben nem fogja megvédeni, az igazság nem ad neki kenyeret, nem menti meg az üldözés elõl, nem fogja kivezetni a börtönbõl, sem nem menti fel a bíróság elõtt. Az ember az igazságtól el van hagyatva. Ez az egyetlen ok, amiért a polgárság úgy tesz, mintha a kormányzat elõtt meghódolna.

Tudja, mi az igazság, de azt is tudja, hogy közvetlen életcéljainak elérésében az igazság nem fogja támogatni, márpedig az ember elsõsorban az „élni csak kell" álláspontján van. Az igazságot feláldozza annak, hogy jó állást szerezzen. A kormányzat nem szilárd elveken, hanem az emberi gyávaságon és hitványságon nyugszik. Ezért teljesen mellékes, hogy a kormányzat tételei monarchikusak, vagy demokraták, vagy diktatórikusak. A hatalom erejét az embernek az igazságban való erõtlensége biztosítja és a hatalom annál erõsebb, minél nagyobb az embernek az igazságban való erõtlensége. Olyan ember, aki szívesen hódol meg, igen ritka. Elvetemült ember kevés van, az igazságot nem jó megtagadni, s ezekrõl az emberekrõl köztudomású, hogy szociálisan negatív lények. De éppen olyan ritka az olyan ember, aki az igazságot nem áldozza fel, és tekintet nélkül arra, hogy az életmenetére kedvezõ, vagy kedvezõtlen, az igazság mellett kitart és nem alkuszik, inkább vállal szegénységet, mellõzést, üldöztetést, megalázást.

Ez az ember tisztában van azzal, hogy az igazság õt a csávából nem fogja kihúzni, de ezt nem is kívánja. Életének tartalma nem az, hogy az igazság, amiért mellette kitart, az élet különbözõ kellemességeivel megjutalmazza, hanem tekintet nélkül annak következményeire, egyszerûen az igazsághoz való hûség. Rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni, és elfulladó szorongással látni, a hazudozás miképpen diadalmaskodik, és a korrupt ember miképpen részesül az élet pozitívumaiban, az igazság beavatkozása pedig késik, késik és egyre csak késik, és nem történik semmi, az elaljasodás fokozódik, és az ember abban a hiszemben kezd lenni, az igazság merõ rögeszme, õ pedig idióta és fantaszta és hibbant görcsben él, miközben szemét lehunyja és sóhajt: igazság. Hûségem a tied, nem kell, hogy megjutalmazz, nem kell, hogy fölemelj és megments és gyõztessé tégy, ha el is hagytál, én nem foglak elhagyni, és hûségem a tiéd.

A kormányzat nem tart attól, hogy ezeknek az igazsághoz hûségeseknek száma a legközelebbi idõben növekedni fog. Ellenkezõleg. Egyre többen vannak és lesznek, akik az igazságtól való  elhagyatottságukban, pusztán azért, hogy állást kapjanak és meg tudjanak élni, kénytelenek a színleg behódoltak közé lépni, és a kormányzat tudja, hogy e színleg behódolás, bármilyen színleg történjék is, már hazugság, és a kormányzat nyert. Az ember korrupttá vált, és az igazsághoz való hûtlenség egyre nehezebben menthetõ, legtöbbször mégha az ember családjára hivatkozik is, teljesen menthetetlen. Mert az, hogy valaki a kormányzatnak való színleges behódolás hazugságában intakt életet éljen, nonsens. Nyilvánosan a kormányzattól hûségjutalmakban részesülni, titokban az igazsághoz hûnek lenni, ilyen nincs.

Amitõl a kormányzat tart, hogy mivel jelenlegi hazugságai elkoptak és idõszerûtlenekké váltak, még nem régen eszméknek hirdetett tételei merõ szólamokká lettek, a behódolás aktusa már senki részére sem jelent különösebb izgalmat, nemcsak nevetséges, hanem unalmas. Azt az embert, aki behódol, az aktus már nem mocskolja be, és morálisan nem alázza meg, emberi rangjában nem degradálja eléggé. Ezért olyan újabb hazugságszisztémára van szükség, amely az ámításnak mérgezettebb módszereit alkalmazza, s amely az embert még az eddiginél is sokkal becstelenebbé, s ezzel a kormányzást könnyebbé és biztosabbá teszi, hiszen a polgárság minél korruptabb, a hatalom helyzete annál szilárdabb. Egyébként is, a kormányzat nem elégszik meg azzal, hogy a nép engedelmeskedjék, arra is szükség van, hogy a kormányt dicsõítsék.

Különös nehézséget jelent, hogy az ellenállás emberének organizáltsága növekszik, és egyre hatékonyabban védekezik a kormányzat hazugságrendszere ellen. Félõ, hogy a közöny máris igen nagy. Éppen ezért a kormányzat felszólítja a Tudományos Akadémiát, hogy olyan hazugságszisztémát dolgozzon ki, amely a mai kihûlõben levõ rendszer helyett — természetesen csakis úgy, hogy ez az újabb  végeredményében ne legyen más, mint a réginek az eddigi kormányok által vétkes módon eltorzított valódi értelme — újabbat dolgozzon ki. Feltételek nincsenek. Lehet monstruózus, harminc kötet, tartalmazhat ellentmondásokat, lehet érthetetlen, következetlen, bárgyú, eszelõs, minél inkább, annál jobb. Tegyük a behódolást egyre nehezebbé, hiszen ma már néhány szólam cinikus elhadarása mindenkinek jogot nyújt ahhoz, hogy a kormányzat iránt való hûségét igazolja. Ennek a helyzetnek meg kell szûnni. A kormányzat határidõt nem szab, de azt az óhaját fejezi ki, hogy mivel a munka a helyzet nehézségét tekintve, sürgõs, az mihamarabb, éspedig szigorúan tudományos alapon, elkészüljön.

Hamvas Béla – Patmosz I.