„Vajon ismeri Európa az erdélyi lakosság ellen Habsburg segítséggel és támogatással évszázadokon át elkövetett… kegyetlenkedéseket?”

— (Kosztin Árpád)

 

TaoosTavaly ilyenkor esett meg velem az alábbi eset: Buda központját, a Moszkva-teret (vagy Széll Kálmán teret?) mindenképpen KALEF-nek nevezik az ott lakók, nos, a teret a pazar építésű posta palota határozza meg.

 Az épület, noha már nem posta, mégis szemet gyönyörködtető. Ma már talán az egyik volt KISZ-titkáré, de lehet, hogy éppen Fejti György elvtárs valamelyik csókosa vette meg, mélyen ár alatt, ahogyan az manapság szokás.

A mai postahivatal csupán pár utcácskával van arrébb.

-  Jónapot! - lépek be  -  vennék néhány karácsonyi üdvözlő lapot, teszem fel szemüvegemet az ablaknál. De jaj! Csakis díszes papírba öltöztetett ajándékokat, fényes, színes csomagolású dobozokat látok az ünnepi lapokon.

-  Tudja - próbálom a helyes irányba terelni a kívánságomat - olyan lapokat szeretnék,  amelyen hófödte tájak, befagyott patak, szarvasok az erdei forrásnál, csilingelő angyalkák, Mária a kisdeddel, hegyek, sötét erdő barátságos kicsi kunyhóval, szóval ilyesmi, nem baj, ha giccses is akár.

- Sajnos, olyannal nem szolgálhatok - hangzik a kimért, udvarias válasz.

- És a...szomszéd ablaknál? - kérdem egyre fogyó reménnyel.

Ám, a többi ablaknál is ugyanezeket mutatják.

Három csinos, aranyos postás lányka, úgy állnak ott, mint a kérdőjelek.

-  Bent sincs, ma volt szállítás  - közlik egyszerre mindhárman.

-  És tessék mondani, nem hoznak már újakat?

-  Nem hoznak, nem tudjuk, felelik már a helyükről, miközben fürge ujjaik alatt surrog a számítógép.

Mint három fiatal mókus, hosszúkörmű ujjaik járnak a számítógépen, hosszú farkukat bizonyára maguk alá hajtották, úgy ülnek a forgószékekben.

-  Szólnának a vezetőjüknek, kérem? -  esdeklek nekik.

Hirtelen úgy néznek rám, mint három kókadt dália.

Ám szerencsém van, kinyílik az ajtó, és odalép a  Főnökasszony. Nyomában sűrű  dohány és parfümfüggöny. A három mókuska ismét gyorsan a gépek fölé hajolva serénykedik.

- Mit segíthetek a bácsinak? - Rókáné, mert így keresztelem el magamban, alig fiatalabb nálam, de  sebaj, előadom a kérelmemet, hogy hát tetszik tudni, képeslap, olyan, amelyiken....

-  Nincs, és nem is lesz, a koncepciónkba nem fér bele.

-  A...micsodájukba? Ja, értem...Akkor beszélhetnék az osztályvezetővel?

-  Nálunk Terjesztési Direktor van kérem - mondja kedves, leereszkedő gügyögéssel, lefittyedt alsó ajkakkal Rókáné asszony.

Már el is ment a kedvem a további kérdések feltevésétől.

De ugye, a kedves Olvasó sem gondolja komolyan, hogy a fényes papírba csomagolt semmi csupán arra való, hogy a vásárlói kedvet fellendítse?

Titkoltan így újabb fogyasztásra serkentik a szerencsétlen magyart, aki úgy érzi, mindenhez hitelt kell felvennie, hiszen nem akar lemaradni a megszokott, immár kötelezőnek érzett vásárlásoktól.

Ugye, a (Magyar) Posta csakis a mi érdekeinket tartja szem előtt?

Mi erről az Ön véleménye, kedves Olvasó?

 

(:Czékus Jób:)