„Minden érzéseddel szeresd földedet, mely szült, ápolt, s hantjával eltakar. Ám csak úgy lángolhat kebelünk drága hazánkért, ha ismerjük múltját és gyakorta látjuk elvonulni a dicsők fényes sorait…Emelkedjetek, buzogjatok, és hozzájuk hasonló lenni törekedjetek!

— (Magyar Történelmi Arcképcsarnok, 1902. Ára: 2 korona)

Zétényi Zsolt

MAGYARORSZÁGON GYÖKERES ALKOTMÁNYREFORM KELL!

Amikor a magyar ember, s így a régi korok alkotmányjogásza alkotmányról és alkotmányosságról beszél, azon nem valamilyen kinyomtatott törvényszövegek többé-kevésbé kusza halmazát érti, hanem magát a magyar életet: annak adottként teremtett és elfogadott arculatát, karakterét, koronkénti vonulatait, alapvető jelenségeit, egyszóval, a magyar élet mibenlétét.

<<A kék betűs megjegyzések Fáy Árpádtól származnak: E tanulmány kiemelkedő része (végre') a 4. fejezet, A legújabb kori magyar állam alkotmányos tapasztalatai c. fejezet és az utána következő rész. Szinte már provokálóan, szőrszál hasogatóan teszek minden mondat mellé egy-egy megjegyzést – az olvasás folyamatában. Ez nem az egész tanulmány irányulásának helytelenítését jelenti részemről, hanem a szerzőétől eltérő mentalitás, életút, stb eredményeként egy talán fokozott értelmezési, pontosítási igényt, a szerző tisztelete mellett. -FÁ>>

 

MAGYARORSZÁGON GYÖKERES ALKOTMÁNYREFORM KELL!

Amikor a magyar ember, s így a régi korok alkotmányjogásza alkotmányról és alkotmányosságról beszél, azon nem valamilyen kinyomtatott törvényszövegek többé-kevésbé kusza halmazát érti, hanem magát a magyar életet: annak adottként teremtett és elfogadott arculatát, karakterét, koronkénti vonulatait, alapvető jelenségeit, egyszóval, a magyar élet mibenlétét.

Amikor például régi vagy ősi alkotmányról szólunk, akkor azokat az életviszonyokat, értékeket, elveket, beállítódásokat, közjogi kötelezettségeket és jogokat, a közélet normákkal szabályozott jelenségeit idézzük fel, amelyek érzékeltetik a régi Magyarország politikai, gazdasági, jogi rendszerének alapjait, abban is kitüntetett figyelemmel a hatalmi tényezőknek a hatalmi szerkezetben betöltött szerepére, az őket illető jogokra, szabadságokra és kötelezettségekre, az államfő, az országgyűlés, és különösen a Szent Korona tagjainak jogállására. Alkotmányon nem valamilyen iratba foglalt közjogi parancsot értettek arról, hogy milyen, az állam szervezetét és szuverenitását meghatározó karta (alkotmánylevél) hatálya érvényesül, mivelhogy ilyen kartája az országnak – szerencséjére! – nem is volt. A „konstitutio” – az alkotmány – az állami és társadalmi élet alapvető jellegének folytonosságát határozta meg, mint egy cselekvő erő a maga történeti tárgyát.

 

Élet és alkotmány

Amikor szóvá tesszük, hogy immár a rendszerváltoztató folyamat kezdete óta bizalomvesztés tapasztalható a kormányzati hatalommal szemben, továbbá, hogy a politikai rendszer elemi szinten sem képes a társadalmi érdek és szándék megjelenítésére, valamint hogy a közvetlen demokrácia intézményei sem működnek, akkor arra is gondolunk, hogy a népszavazásnak és népi kezdeményezésnek, a törvény szerint, érdemi jelentősége nincs, s az érdemleges döntésre lehetőséget sem nyújt, akár a kormány felmentését, akár az országgyűlés feloszlatását, vagy az új választások kiírását vesszük tekintetbe. .

Az alkotmány mint valamely szövegszerkesztmény, és az élő, szerves politikai rendszer nem különíthető el egymástól. Ez utóbbinak a gazdasági-, kulturális-, de legfőképpen az erkölcsi, tudati válsággal átitatott, megromlott állaga, önmagán túl azt is jelenti, hogy Magyarország --<<ma -FÁ>>-- – alkotmányossága szempontjából – az alkotmánynélküliség határát súroló állapotban van.

Egy gyökeres alkotmányreformban kell gondolkodnunk s ennek körében meg kell találnunk a végrehajtás mindenkit kielégítő formáit és módját, elhárítva a legfőbb akadályt: a fásult közönyt, a felvilágosult előítéletességet, és a politikai nemakarást, különös tekintettel a jogfolytonosság és legitimitás kérdőjeleire. Meg kell fontolnunk, hogy a történelemalakító voltánál fogva le nem tagadható és el sem hazudható történeti alkotmány hogyan jelenüljön meg Magyarország alkotmányos berendezkedésében, és a közös történelmet bíró testvérállami kapcsolatok jövőjében.

A leírtakból, az ország gazdasági, politikai, közjogi, erkölcsi válsághelyzetéből, nemkülönben nemzetközi tapasztalataiból, más államok alkotmányos állapotaiból s leginkább a magyar társadalom veszélyeztetettségének igen erős fokából következik, hogy az alapnorma, a társadalmi-politikai tevékenység alapvető irányait és értékeit meghatározó terv létrehozása, ennek formába öntése és legjelentősebb részeiben törvénybe foglalása szükséges. Rögtön adódik a kérdés, hogy miért nem új alkotmányról beszélünk? Azért nem, mert Magyarország igen értékes hagyományokkal bíró alkotmányos ország volt történelme legnagyobb részében. Történeti alkotmánya, megítélésünk szerint, a jelenkor viszonyai közt feléleszthető, s ezen felélesztett közjogi hagyomány korszerű jogi formákkal, s a kor követelményeire adott korszerű válaszokkal szerves együttesben alkalmas lehet – s akaratunk szerint alkalmas is lesz – huszonegyedik századi alkotmányos célok betöltésére, feladatok teljesítésére.

 

Alkotmány és reform

A reform igen mély értelmű és összetett jelentésű fogalom. Nem egyszerűen a társadalmat működtető szokások, intézmények átalakítását értjük rajta, hanem sokkal inkább azok megtisztítását, sallangmentesítését, kimerült erejének helyreállítását, eredendő tartalmuk új formába öntését, az éltető, történeti gyökerekhez, a jelenbeli eredethez való visszatalálást jelent, s ilyen értelemben jellegzetesen konzervatív gondolkodási módot tükröz. Elég, ha csak Széchenyi alakjára gondolunk.

Tudjuk, hogy 1848-ban társadalomalakító, jogkiterjesztő, alapjában békés „alkotmányos forradalom” játszódott le hazánkban alkotmány-átalakítás formájában. Kijelenthetjük, hogy az alkotmányreform útján forradalmi jelentőségű politikai-közjogi-társadalmi változások feltételei hozhatók létre úgy, hogy a legkisebb politikai-gazdasági kockázattal – ember- és véráldozat nélkül – megfelelően elérhetők a politikai-társadalmi célok. Ezt az 1848-as összehasonlítást annak tudatában is említjük, hogy számos elemében vitatható nyitás történt a kapitalista jellegű modernizációra, mégis elkerülhetetlen közjogi-társadalompolitikai lépésről volt szó, amelynek elemzése, tanulságainak levonása talán még napjainkban sem egészen késői.

A történeti alkotmány gondolatkörét kiemelve, a többi nem kevésbé fontos elv és érték közül azért is tartottuk fontosnak ezt az előrevetített gondolatot, mert Magyarország történeti alkotmánya, a régi magyar felfogás szerint, egyfelől sarkalatos- és alaptörvények történetileg különböző időkben létrejött sorát jelentette, másfelől a joggá nemesedett szokást: a közösség írásba nem foglalt legfontosabb kulturális és történeti hagyományait, viselkedésmódjait, egyéniségét, beleértve a bírói gyakorlatot. Ez a történeti alkotmány hű lenyomata volt közjogi küzdelmeinknek, szabadságharcainknak, passzív ellenállási korszakaink, közjogi kiegyezéseink és alkotmányt helyreállító győzelmeink tényeinek. Ezek tükrében hangzatosság, fellengzősség, pátosz nélkül van jelen a helyes és jó hatalomról, a korlátozott, ellenőrzött, kiegyensúlyozott közjogi hatalomgyakorlásról kialakult magyar felfogás, amit az utolsó kétszáz év jogirodalmában több szerző a Szent Korona-–eszme és tan kifejezéseivel jelölt meg. Több mint elvi meggyőződés – a magyar élet ismeretéből eredő belátás! – az, hogy a történeti alkotmányt és az alapul szolgáló elveket megfelelő, huszonegyedik századi hangszerelésben, értelmezésben a modern alkotmányosság pillérévé, egyik meghatározó támpontjává kell tennünk. Időhidat kell rá építenünk a jelenkor politikai esetlegessége, és a magyar állam történelmi hagyatéka közötti szellemi-erkölcsi közlekedés visszaállítására.Amikor tehát Magyarország történeti alkotmányáról szólva a régi magyar felfogás szerint létező sarkalatos- és alaptörvények soráról beszélünk, nem kívánunk mást mondani, mint hogy a huszonegyedik század alkotmányreformja épüljön alap- és sarkalatos törvényekre; kapcsolódjon be szervesen az ezeréves közjogi folyamatba, oly módon, hogy ezen törvények tartalmát a kor alkotmányos elvei és értékei; az európai jogtudományban meghonosodott elvek és értékek; a rendszerváltoztató folyamatban, s mi több, az utóbbi félévszázadban felismert tapasztalatok; s végül a huszadik század legfölemelőbb történeti ténye, világtörténelmi jelentőségű magyar politikai eredménye és tette, az 1956. október 23-ával kezdődő szabadságharc politikai hagyománya határozzák meg.A magyarországi politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok számbavétele azt mutatja, hogy az ország alkotmányos működése súlyos zavarokkal küzd. Az ország politikai átmenete idejére szánt, számos hibát keletkezésétől fogva felmutató alaptörvénye nem működik. --<<A tulajdonképpen talányos értelmű, szemérmesen nem emlegetett, most 77.§ néven futó önkényuralmi paragrafus nem működési zavar, hanem kulcsmondat a szovjet megszálló hatalom szándékának máig tartó érvényesülésében: „Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye”. -FÁ>>-- Legalábbis, működése nem kiegyensúlyozott és semmiképpen nem harmonikus, a benne foglalt alapvető elvek érvényesítése nem történik meg. Alkotmányreform szükséges, azaz újra kell formálni az alkotmány intézményeit és azok működését, s mindennek gyökeresnek kell lennie, azaz a működés legfontosabb részleteit át kell fognia, és azokban előnyös változásokat kell kimunkálnia. Az alkotmányos intézményi rendszer és az alapvető folyamatok megváltoztatása szükséges, egyrészt azért, mert a nemzetközi gazdasági tények, Magyarország és a globalista tőke viszonya a legkedvezőtlenebb jóslatokat előlegezi meg, másrészt a bekövetkezendő kormányzati, parlamenti változások a belpolitikailag elviselhetetlen, az ország elemi életfolyamatait mérgező események sorozatának megállítását és megváltoztatását indokolják.Ismert Zlinszky professzor véleménye és vázlata, amely szerint a meglévő alaptörvény helyzetét kell megerősíteni, a benne foglalt elveket és értékeket kell érvényre juttatni, majd később, egy következő lépésben történhet meg a változások végrehajtása, akkor kap szerepet a legitimitás. Ez az álláspont hordoz magában védhető elemeket, hiszen a jelenlegi alaptörvény mögött több tízezer oldalnyi alkotmánybírósági irat van. Értékes elméleti és gyakorlati tapasztalatok tárháza gyűlt e mögé – az erre, szerintünk nem egészen méltó – alaptörvény mögé építve fel egy „láthatatlan”, ámbár valójában jól látható alkotmányt, melynek kilenctized része, vagy még nagyobb hányada nem jelenik meg törvény formájában. Ugyanakkor azt is tudjuk, többek (Kukorelli István, Kilényi Géza, Tóth Károly és mások) munkásságából, hogy jelen alaptörvényünkben, mint egy jéghegy csúcsában a repedések felfedezhetők a különböző, jellegzetes feszültségek: a hatalommegosztás kérdései; közéjük értve a köztársasági elnök, az országgyűlés és a kormány közti hatalommegosztást ugyanúgy, mint a központi és a helyi hatalommegosztást, vagy a képviselői összeférhetetlenséget. Követelőn vetődik fel a népszuverenitás, a demokrácia kérdése, azok a vitathatatlan tények, amelyek szerint a polgárokat szinte teljes mértékben kizárják a közérdekű döntések hozatalából, és ily módon, a népszuverenitás helyett, néhány országgyűlési párt hozza meg az ország sorsát eldöntő határozatokat a mögöttük lévő 100–150 ezer párttaggal. --<<Ez egy taktikus szöveg, záporoznak az erőteljes és jogos megállapítások, ugyanakkor nagy tapasztalatú politikusok és ügyvédek számára talán egyértelműek. De fontos dologról lévén szó sajnálatos, hogy a közbeszéd nem a politikai pártok vezetésének, tagságot manipuláló vezetésének és a politikai párt vezetését kívülről manipulálók törekvéseit emlegeti, mint egyáltalán nem alkotmányos jellemzőket. Egyszerűsít, tömörít a közbeszéd, miáltal félre érthetővé válik. Ha csak a párttagság akaratát hajtanák végre a pártvezetésben, az sokkal elfogadhatóbb lenne. Akkor fel lehetne tenni az ezerszer ismételgetett demagóg kérdést, hogy miért nem lépnek be többen a pártokba, hogy onnan hassanak a politikára? Azért, mert a párttagok sok szempontból a vezetés túszaivá, demonstrációs táblájává válnak és nem a politika megrendelőivé. Korábban elfogadott véleményvolt, hogy a megyei politizálás az országos politika iskolája, előkészítője volt. Ma viszont többnyire a országos vezetés válogatja ki, indítja el az általa kiválasztott jelölteket a maga listáján. -FÁ>>-- Nem lehet kifogástalannak tekinteni az országgyűlés helyzetét sem, különös tekintettel a választójogra, s csak mellékesen az országgyűlés létszámára, szerkezetére, a képviselők jogállására mentelmi jogára vonatkozó szabályokat. Ismert tény, hogy a Magyarországon érvényesülő választói rendszer alkotmányosan is élesen bírálható, és abban az esetben, ha kis mértékű eltérés van az ellentétes erőkre leadott szavazatszámok között, még a választás hitelességének kérdése, a választási csalás lehetősége is felvethető. --<<hogy a pártfegyelemről, mint a jelen helyzet egyik kinövéséről ne is beszéljünk. -FÁ>>-- Végül, de nem utolsósorban Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása tovább bonyolította a kormány és az országgyűlés viszonyát. A népszuverenitás követelményét jelentősen csorbította azáltal, hogy az európai intézményekben valójában a kormány van jelen: a kormány uniós ténykedése és az országgyűlés valódi ellenőrző szerepe között ellentmondás feszül, nem beszélve egyéb kérdésekről, mint az európai intézmények és a magyar szuverenitás közötti világos elhatárolás, a régiók kérdése, s egyáltalán a hagyományosan erős magyar önkormányzati rendszer háttérbe szorítása, rangvesztése. --<<Milyen óvatos fogalmazás. Én úgy tudom, hogy Magyarország szuverenitását több ponton „átengedte” az uniónak, amely azzal simán visszaél (jobb esetben), mert rosszabb esetben nem tud vele mit kezdeni, tehát a kormányos nélküli hajó kormánykereke merül fel az emberben mint hasonlat az „elengedett, gazdátlanná tett” szuverenitásra vonatkozólag. Ahogyan egy munkahelyen, társaságban, foci csapatban és máshol az önálló egyének képeznek működőképes csapatot, társaságot, az önállóságra való személyes jog megkérdőjelezése nélkül, úgy az unióban is az alkotmányos tagok (például Magyarország) identitásának eltiprása nélkül kellene kontinentális rendszert kialakítani. Na de a mi igényünket az alkotmányos (alkotmányosságunkat elismerő) tagságra ki jelentse be? Talán az ír sofőrök szakszervezete. -FÁ>>--Ennek előzményei ott vannak a 90-es évek országgyűlési irataiban, egyes pártkezdeményezésekben és a jelenkor mindennapjaiban élő szervezetek politikai igényeiben, s mutatják, hogy erősödtek a társadalmi igények a jelentős alkotmányos változások iránt.Megállapíthatjuk ezt, ha a munkástanácsoknak és az azokat tömörítő nagyobb szervezeteknek bizonyos megnyilatkozásaira gondolunk, de olyan szervezeti törekvésekkel is számolni kell, mint a Magyarok Szövetsége (egy alaptörvény­tervezetet éppen az elmúlt időben elkészítő) szervezete és a Civil Összefogás Fóruma, amely számos népgyűlést és szakmai megbeszélést kezdeményezett ebben a kérdéskörben. Sorolhatnánk a rangos szakmai szervezetek neveit… Ezek a törekvések természetesen évek óta tudományos köntösben is megjelennek a szaksajtókban és a publicisztikában, hogy csak dr. Samu Mihály nevét említsük, aki meggyőzően érvel amellett, hogy az alkotmányozó hatalom nem azonos az országgyűléssel, s hogy az alkotmány alapelveit egy országgyűlést megelőző, azon kívüli eljárási rendszerben kellene létrehozni, összefogva a tudomány képviselőit és a politika, értve ezen elsősorban az országgyűlésen kívüli politika, de tágabb értelemben minden jelentős politikai erő képviselőit. Nekik kellene tanácskozásokon megegyezésre jutniuk az alkotmányozási elvekről és értékekről először szakmai szűk körben, majd szélesebb szakmai-politikai megvitatás formájában. Az így kialakuló elveket egyrészt nyomásgyakorlásként az országgyűlési politika rendelkezésére kellene bocsátani, másrészt (s ez a fontosabb) népszavazás útján kellene megerősíteni, s ezáltal megindítani egy gyökeres alkotmányreformhoz vezető folyamatot. Kézenfekvő, hogy az ország szellemi felső rétegének nemcsak egyetértését, hanem tevékeny részvételét is meg kellene nyerni.Alkotmányozni a nép felségjoga.

Ennek a tanulmánynak nem az a célja, hogy alkotmány-előkészítő eljárások mikéntjét taglalja, ezért csak két megállapítást tartok elengedhetetlennek. Egyrészt elméletileg teljes mértékben védhető és megalapozható az a vélemény, amely az alkotmányozó hatalom különállását s a törvényhozóktól való határozott elválasztását igényli, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az országgyűlési hatalmat birtoklók egy ilyen törekvést eltérő rokonszenvvel és támogatással fogadhatnak. Bízva abban, hogy a megválasztott képviselők ténykedése végső soron mégiscsak a közjó és a közös ügyek előrevitelére irányul, mind személyes meggyőződés, mind a tényleges közjogi cselekedetek tükrében; óvatos és mérsékelt várakozással nézhetünk olyan országgyűlési döntések elé, amelyek választójogilag és szervezetileg megteremtenék a népi alkotmányozás, a népszuverenitás elvéből következő alkotmányreform szervezeti és eljárási feltételeit. --<<Hát az óvatosság indokolt. Ugyanis a nagyobb népszerűség vagy a taktikai nyomulás kedvéért feladni olyan elveket, hogy a szentkoronához és a szentkorona legfontosabb alkotmányos tételeihez sem a nép sem az uralkodó nem határozhatja meg a viszonyát, szerintem nem tanácsos, sőt a magyar alkotmányosságban nem is lehet. A régi megfogalmazás maira fordítva: sem a hatalmat gyakorlók sem a hatalomgyakorlást maguk felett elfogadók nem határozhatják meg a szentkoronához, az alapvető alkotmányos tételekhez való viszonyukat. Tehát semmilyen irányból nem igazolható abszolút hatalmi törekvés. De akkor ezt valahogy a népszuverenitás meggondolatlan hangoztatása esetén is le kell szögezni. A nép sem emelhet maga fölé önkényhatalmat. Ugyanakkor mérhetetlenül nehéz a szovjet-vörös-uniós demagógiával hangoztatott, ultima rációként hangoztatott (önkényhatalmat is maga fölé emelhető) nép-szuverenitással kapcsolatban kijózanító, érzelmileg is méltányolt megállapítást tenni. Felkészületlenek vagyunk rá egyik oldalról, másik oldalról meg a mai zavaros helyzet nagy hátrányunkra van. -FÁ>>--Bizonyos csapdahelyzet érzékelhető abban, hogy a népi alkotmányozás és alkotmány-elfogadás, alkotmányozó gyűlés és népszavazás feltétele az országgyűlés megfelelő törvényalkotása. Ennek viszont az az előfeltétele, hogy az alkotmányos fordulatot megfelelően, szakmailag is jól értő és szorgalmazó, etikailag is viselni és véghezvinni képes értelmiség, társadalomvezető vagy érdekérvényesítő csoport bizonyos megegyezésre jusson némileg hasonló, parlamenten belüli csoportokkal.Végül igen komoly esélye van annak, hogy a parlamenti erők maguk viszik végbe az alkotmányreformot az országgyűlésben, megtörve az igazi alkotmányozó hatáskört… Ebben az esetben mérhetetlenül megnő a parlamenten kívüli nyomásgyakorlás jelentősége.Körvonalak és pillérek.

Célomnak tekintem, hogy valamilyen módon körvonalazzam az alkotmányos reformot meghatározó elvek és értékek körét, továbbá az olyan intézkedéseket, amelyek már nem a szorosan vett elvek és értékek magas régióiban kell foganatosítani; végső soron azonban mégis azok érvényesülését szolgálják, s jelentőségüknél fogva alkotmányjogi szinten és erővel lenne indokolt a véghezvitelük.Most már bizonyos, hogy egy gyökeres alkotmányreform előkészítéséért és elfogadásáért halaszthatatlan lépéseket kell tennie a jogászok, hozzáértők körének, legyőzve a „civil közösség” iránt táplált fenntartásokat.*Ezen a ponton megállva megkíséreljük röviden vázolni, hogy milyen pilléreken – és ha úgy tetszik – gyökereken élhet és támaszkodhat egy hatékony, a nemzeti közösség, az ország szerves erősödését szolgáló alaptörvény.Négy alappillér felállítását és figyelembe vételét tartjuk indokoltnak.Az első a magyarországi történeti közjog kipróbált, bevált elveinek summázata. (Ezek mint gyakorlatban érvényesülő tételek, gyakorlati formulák kifejezik a közösségnek a helyes és jó magatartásról, kormányzásról, igazgatásról vallott nézeteit.)A második a keresztény államfelfogás és a természetjog által elfogadott elvek és értékek köre. Ezen belül különösen érvényesítendő a közjóra törekvés, a szubszidiaritás és szolidaritás elve.Meghatározó kell legyen az igazságosságnak, mint egyik legfőbb értéknek és elvnek követése és intézményes érvényesítése.A harmadik pillér az alkotmányosság, a jogállamiság nemzetközileg jelen korunkban elismert és érvényesítendőnek tekintett elve, különös tekintettel a nemzetközi okmányokra.A negyedik pillért alkotják az ország ötvenéves kommunista nagyhatalmi megszállásából eredő hatalomgyakorlási tapasztalatok és tanulságok.Nézzük a felsoroltakat sorban.1. A történeti alkotmány.

Alkotmányunk első pillére a magyar közjog és alkotmányosság. Ennek megállapítása egyrészt a saját történelmi-nemzeti azonosságunk egyértelműségéből eredő követelmény, másrészt abból a megfontolásból is következik, hogy a magyar közjog alapvető tételei megfeleltek (s nem másolatai voltak) – mégpedig nemzetközi összehasonlításban is korai időszakban – a keresztény és európai jogfelfogásnak. A szakrális, keresztény közjogi hagyomány a vérszerződés, Szent István intelmei Imre herceghez és különösképpen az Aranybulla – és az azt követő jelentős közjogi dokumentumok alapján a következő alapelveket ismerhetjük fel, mint amelyeket a magyar közösség ismert, követett, gyakorolt és vezetőitől megkövetelt: --<<-Igen, ez a pontos fogalmazás! hagyományból, régi szövegekből felismerhető gondolkodási, életvezetési mód! Az élő, mitöbb bennünk élő igazságérzet lehet majd olyan megközelítési pont, mely szerint a mai nemzedék tagjaiként mi magunk kell hitelesítsük a kialakuló mozaikot, hogy mit tekinthetünk helyesnek. S ez már nem csak a múlt. A formálódó keretet saját vállalásunkkal öltjük ki, tesszük élővé, aktuálissá, ami a jogfolytonos alkotmányosságnak felel meg. FÁ>>--

a. Az első az egyéni jogok elve, a személy védelme. A személy nem kénye­kedve szerint kiszolgáltatott szolgája a hűbérúrnak vagy főhűbérúrnak, hanem az állam által védendő legfőbb érték is egyben, a hatalomnak a forrása is, úgymint a népfelség eleme. Az egyénnek jogai vannak. --<<Elnézést, de a személy alapvetően egy eredendő forrása a politikumnak. a személyt váltotta meg Jézus Krisztus a keresztfán, hogy a régi megfogalmazással éljek. A személyt az államnak nem védenie kell mint értékes jószágot, hanem az állam a személynek, mint közösséget alakító alanynak a közösség szintű önirányító eszköze! Beszélhetünk tehát felszínesen arról, hogy az államnak kötelessége mint jó kutyának védenie a gazdit, mert különben megy a kutyaiskolába vagy egyéb helyre, de mennyire más ez, mint védenie kell a nyakörvét, mert anélkül a farkasokkal szemben védtelenebb volna?! Alapvetően a ki a gazdi, aki kutyát tart a kérdés! -FÁ>>--

b. A második elv a joguralom elve. Az államhatalom valamilyen kiváló, akár szent képviselője – így a király – sem forrása a hatalomnak, azért, mert az államhatalom a törvényekből folyik, a jogon alapszik, és ez a jog felette áll mindenkinek. E jog legnemesebb része Istentől származik, az isteni természetből, és ilyenképpen az Isten akaratának, a tökéletességnek a közvetítője. --<<Igen, érteni vélem. Tehát mai szóval a joguralom egy bizalmi elv lényegében. Olyan mint az ivócimboraság. Amíg az ivócimbora mellettem van, ihatok két kézzel, nem válok védtelenné mindenféle támadással szemben. Joguralom esetén bízhatok a közösségben, hogy bizonyos elvek mértékéig kiszámítható lesz velem szemben, bele értve a sorsközösséget, védelmet, együttérzést, méltányosságot, segítséget, elismerést, háborítatlanságot stb-stb. -FÁ>>--

c. A harmadik elv a függetlenség elve, amely szerint egyrészt az állam más főhatalmaktól csak saját döntései által van korlátozva --<<Tehát szabad akaratából korlátozhatja magát kifelé. De az állam egy nemzet eszköze (főként a mai jogpozitivista gondolkodás szerint, amit mi nemzetközi mértékben nem tudunk megváltoztatni). A szabadságát, alkotmányos elveit még szabad akaratából sem adhatja fel a nemzet, nemhogy helyette az állama(?!). Az államnak mint eszköznek követnie kell a nemzetnek, mint alanynak az akaratát. De történetesen a szabadság tulajdonképpeni alanya, a nemzet sem adhat felhatalmazást az államnak az alkotmányos függetlenség (az alkotmányától függőség) feladására (kvázi a nemzeti közösség öngyilkosságára, megszüntetésére! Szabadságharcaink az alkotmánytól függőség (tehát az alkotmányos nemzeti lét, az alkotmányos önkormányzatiság elvének megtartását célozták, így váltak az alkotmánytalan erőktől való függetlenségi harcokká. VAGY NEM? Mert a szuverenitás teljes vagy részleges átengedése alkotmánytalan szerveződésnek súrolja a függetlenség feladását. -FÁ>>-- , másrészt a személy --<<a természetes személy-FÁ>>-- maga is szuverén hatalom az államban. ’Az én házam az én váram’ angol elv tartalmát, érzelmi-indulati beállítottságát tekintve hasonlóképpen vallott, és ismert volt Magyarországon is. Hungaria semper libera! --<<Kicsit hiányolom azt a (vagy afféle) megfogalmazást, hogy szuverén egyének felelősen szabad akaratú személyiségüknek megfelelően alkotnak egy közösséget, a nemzetet, amelynek államalkotó készsége, kultúrája, akarata van (ez az alkotmány), s ennek az államnak a feladata, kötelessége, az értelmet adó funkciója a nemzet szolgálata, a nemzet önszervezése, önirányítása oly módon, hogy a nemzetet alkotó egyének személyi kibontakoztatását szolgálja minden lehetséges eszközzel, s ezáltal, ezen az úton mozdítsa elő mind a magán- mind a közjót. Ezzel a körülményes meghatározással értelmeztem „a személy maga is szuverén hatalom az államban” megjegyzést -> pontosítással. Nem az államban, hanem a nemzetben a nemzet tagjaként szuverén a személy. Mert szuverén lényegében a szentkorona, azaz a nemzet, amelynek van állama, amely szolgálja a nemzet szuverenitását és a nemzet (azaz a szentkorona testének) tagjai szuverenitását szerves egységben. Az állam szuverenitása tehát nem szó szerint értendő a magyar alkotmányban, hanem képletesen. Talán mint a nemzet képviseleteként eljáró intézmény szuverenitását, amely nem a nemzettel szemben szuverén (a könnyen félre érthető állami erőszak monopólium --- a nemzettel szemben?!), hanem a nemzet szuverenitását képviseli kifelé, és ebben az értelemben mint a szuverenitás képviselője léphet fel (különösen a jogpozitivista értelemben vett államapparátus) „szuverénként”. -FÁ>>--

d. A negyedik elv a törvény előtti egyenlőségé, amely 1848-ig a politikai nemzet tagjait, azután a nemzet minden tagját megillette. --<<Máshonnan is megközelíthető, kerülgethető ez a tétel. Hasonló a kisgyerekek megkeresztelésének ismert dilemmájához. Aki nem veszi komolyan a saját felelős személyiségét, annak kibontakoztatási, kiteljesítési kötelességét, azzal könnyen pórul járhat mind a nemzet, mind az állam, összességében a társadalom. 1848-ban nem eltörölték az addig kiváltság szóval illetett jogokat és szabadságokat a társadalom egy szűkebb részénél, hanem azt a jogkiterjesztés értelmében minden lakosra kiterjesztették.Párhuzamos volt evvel az írás-olvasás készségének kiszélesítése a lakosság majd minden tagjára (Japánban kb 140 évvel ezelőtt a társadalom lényegében minden tagjára). De ezzel egy addig nem volt jelenség ütötte fel a fejét, a funkcionális analfabetizmus. Egyesek, sőt sokan megtanultak ugyan írni-olvasni, ami addig kevesebbekre volt jellemző, ám az addigi írástudással együtt járó további jellemzőket, normákat, további ismereteket ezzel nem sajátították el. Tudnak írni-olvasni, de majdnem azt mondhatni, hogy minek? Ez volta felelőtlen, romboló bulvár születésének forrása.A jogkiterjesztéssel mindenkire vonatkoztatott szent korona testének tagja minősítéssel nem járt teljes mértékben együtt a minőség is (amint korbábban sem volt teljes a fedés). Sokan kerültek egycsapásra be az alkotmány sáncai közé úgy, hogy nem értették rögtön az új szereposztás lehetőségeivel miként élhessenek. Ez volt a XX. századi demagóg diktatúrák táptalaja. Lehet ezt jóvá tenni, korrigálni? Rövid távon biztosan nem.Hosszabb távon biztos előfeltétel, hogy ne fogalmazzunk meg magunkra olyan megtévesztő tételeket, amelyek csak nehezítik a tisztánlátást. Tehát a formális jogok mindenkit megillettek, majd meg kell tanulni ki is tölteni a mozgásteret. S ez a folyamat máig terjedő. Egyáltalán nem csak a hajdani írástudatlanokról van szó, nem is az alkotmány sáncai közé beengedettekről csupán, mert nem csak személyekről van szó, hanem intézményekről is. Sok alig átgondolható automatizmus (politikai, jogi, gazdasági, életvezetési paradigma) kapcsolódott a hajdani, 1848 előtti politikai nemzet létéhez, működéséhez. Ezek az automatizmusok kialakultak az idők során. A lakosság 5-10 %-ára vonatkoztatva kielégítően működtek. Azonban nem várható el a 90-95 %-tól, hogy jogokat nyerve a tapasztalatokat is birtokba vehessék sok hozzájuk kapcsolódó, belőlük táplálkozó rutinnal, bölcsességgel együtt. Válság következett be, amely kikerülhetetlenül vagy sem, de tényszerűen máig tart. Alkotmányosság érdekében tehát a jogokon túlmenően az alkotmányos elveket végig kell gondolni olyan erkölcsi, politikai, jogi, gazdasági és sok más részletkérdésben, amelyre korábban nem volt szükség, főleg nem explicit formában. Az explicit nyíltság ráadásul támadhatóvá is teszi a folyamatot mindenféle kalózok részéről, amit el is követnek, ha csak rajtuk múlik, lásd az elmúlt 20 évet. Röviden példákkal:Az erkölcsi szempont, élmény, meggyőződés nem szorítható ki az emberi létből. Erkölcsi irányulás nélkül ember-alatti „zombi létbe” hanyatlunk. A tetszhalottról mondható el, hogy nincsen erkölcsi szempontja. Társadalomban az erkölcs az egyik kulcsa a társadalom bizalmi szövetének. Egy mértékig vissza lehet élni vele. A tudatos erkölcs-sértésnek, a másik üzletszerű átverésének rutinszerű, járadéki jövedelmezőségéről is lehet elmélkedni, arra élet stratégiát lehet építeni. De ha egy kritikus mértéket meghalad a társadalom hamis erkölcsisége, akkor nemhogy rablók bandájává válik a társadalom (túl az államon), de mint társadalmi szövet a teljes felbomlás, oszlás felé sodródik. Az alkotmányosság egyik fontos előfeltétele, alkotórésze az egyének személyes erkölcsisége, az alkotmányosság bizalmi alapja. A magyar alkotmányos hagyomány különös hangsúlyt helyez arra, hogy szuverén személyekből építkező nemzet alkotmánya, államalkotó akarata. A felelősen szabad szuverén személyi lét pedig erős belső önkontrollt, erkölcsiséget követel.A jog és az alkotmány viszonyát minden korábbinál figyelmesebben kell mérlegelni. Része-e a jognak az alkotmány, avagy az alkotmányosság az egész jogrendszert kell moderálja, avagy az alkotmányosság mely elemei tekinthetők a jog felett állóknak? Ebben a kérdésben (része-e a jognak az alkotmány) igen káros lehet nemcsak a szándékos demagógia, de egyáltalán a meggondolatlanság is. Több korszakon átívelő a magyar alkotmányos hagyomány. Ezek a korszakok gondolkodásmódjukban, fogalom használati módszerükben, szimbólumok kezelésében, értelmezésében lényegesen különböztek egymástól. A probléma jelzése érdekében érdemes például az 1930-as években kiteljesedő pozitivista jogszemlélet uralkodóvá válására utalni. Alapvetően változott meg az állam, jog, igazság, alkotmány, stb kulcsfogalmak közkeletű értelmezése. Gondoljunk például a Pallas és a Révay lexikonok közötti hatalmas különbözőségekre. Sokáig az utóbbit tekintették modernnek. Ma már abban mindenki egyetért, hogy alapvetően különböző szemléletben íródtak. És talán nem az időben utóbbi a minden tekintetben értékesebb – amire például egy alkotmányozási munkának támaszkodni érdemes.A politika és az alkotmányosság viszonyában olyan kérdések merülnek fel, hogy mit értsünk politikai test alatt? Az önkormányzatiság (községekben, megyében, egyesületekben, területi autonómiákban) mennyire velejárója az alkotmányosságnak? Mennyire előföltétele a kinyilatkoztatott és a tényleges alkotmányosságnak? Nyilvánvaló hogy mégoly szent nyilatkozat sem csinál varázsütésre megélt alkotmányos állapotokat. A választókörzet helyi és országos szinten mennyire kell élő politikai test, közösség legyen? Mennyire fér meg az alkotmányosság bármilyen kimondott ideájával az, hogy választásokkor tömegként terelik az urnákhoz a népet, ahol ők (a politikában funkcionális analfabéták módjára) vaktában vagy kezükbe nyomott brossúrák alapján x-elgetnek a megformált, megélt választói vélemény, elképzelés, akarat leghalványabb jele nélkül? Az így megválasztott képviselőkről nem is csodálható, hogy egy pártvezető vagy bármilyen más lobbista terelgetheti a legkülönfélébb eszközökkel mindenféle általa nem is tudatosított irányba. Ha nem is tudja egy képviselő, hogy mikor miért volt fontos a szavazata, akkor hogyan tudna a választóinak elszámolni, akiket az nem is érdekel eléggé? Az „automata szavazó” nem látja át, hogy a politikai test, közeg önérzetes, legalább tudatosan odafigyelő tagjaként a saját gazdasági, jogi, erkölcsi ügyeiben is jobban boldogulhat, mert ezek a viszonylag önálló relációk az alkotmány szintjén egésszé össze álló mozaikok. Ez az automata szavazónak áttekinthetetlen összefüggés rendszer térben és időben – főleg ha a regnáló hatalom a külsőségeket elfogadva ugyan, de mindent megtesz a szavazók félre vezetése érdekében. Mélységes mély verem szélén csúszkálva kell alkotmányos kijelentést, vállalást tenni, s utána hosszú alkotmányos építkezésbe, „érlelődésbe” fogni a politikában.A gazdaság terén a politikában már megszokott, az alkotmányosan jogosult alanytól elszakított, sokszor intézményesen az alany ellen fordított döntések következtében olyan rendszer alakult ki, amely lelketlen és az ember ellen fordult, és egyáltalán nem alkotmányos viszonyokat szolgál. Alkotmányos szempontból tehát lényegében nem gazdasági rendszert működtetünk, hanem gazdasági fedőnevű csalások rendszerét. Gyakorlatban és elméletben egyaránt. Gondolok arra, hogy például a közösséget mint végső fogyasztót a mikroökonómia tudománya lényegében nem említi meg. A végső fogyasztó minőséggel a végső tulajdonosi szerep is vele járna (lásd természeti erőforrások közösségi tulajdonlását és arra épülő esetleges birtoklását), valamint a közösséget kellene illesse egyes jövedelmek végső jogosultsága. Nem a kft-re és államra mint jogi személyre gondolok, hanem a nemzetre és a nemzetet megjelenítő szentkoronára mint élő személyiségre, amelynek a tulajdonai között a természeti erőforrások mellett ott található az állam is mint jogi személy. -FÁ>>--

e. Az ötödik magyar alkotmányos elv az önkormányzat. Az önkormányzat elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, évezredes eleme a magyar alkotmánynak, elsőrendűen a legfontosabb, a megyei önkormányzat formájában, de más (székek, kerületek, vallások stb.) alakzatokban is. --<<Honnan a többeknél visszatérő ötös szám? Vagy véletlen? -FÁ>>--

2. Keresztény államfelfogásAz alkotmányosság második pilléreként a keresztény állameszme felvillantása azért is indokolt, mert felismerhető a közös értékek jelenléte a magyar és a keresztény állam felfogásban, ami természetesen adódó tény, hiszen a közjóról vagy a személy tiszteletéről vallott nézetek tekintetében aligha különböztethetjük meg az egyes elemek eredetét. A történeti és egyben keresztény felfogás szerint az ember természetének és hivatásának végső célja a földön túli üdvözülés. --<<ez nem tudom miért tartozik ide, hacsaknem a fokozott erkölcsiség igénye miatt. -FÁ>>--A világi hatalom forrása a közösség. --<<Ez egy kulcsmegállapítás. A közösség a forrása és a közösség szolgálata a célja. -FÁ>>--Az alkotmányosság feladata a testvériség felépítése az emberek között igazságban és szeretetben. A fő cél a személy méltóságának megvédése és boldogulása, mégpedig a család és a polgári társadalom, azaz a megfelelő elvek szerint szervezett nemzet közösségében. A nemzet az egyén boldogulásának előmozdítója és garanciája, az egyén, úgy is, mint isten-képmás a nemzet legértékesebb eleme, erőforrása. A szociális igazságosság szorosan kötődik a közjóhoz és a tekintély gyakorlásához. A társadalom éppen a szociális igazságosság érdekében kedvező feltételeket köteles nyújtani az egyének jogos céljainak eléréséhez és a társulások működéséhez. Minden ember ugyanazon méltóság és ugyanazon alapvető jogok birtokosa, mert az Isten képmására van teremtve. Egyformán értékes lélek birtokosa, ezért eredete és természete ugyanaz. Valamennyi ember egyformán boldogságra hivatott. Az emberek közötti különbségeket az okozza, hogy egyrészt igazságtalan és gonosz gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek sértik az embereket, másrészt Isten tudatosan azt akarja, hogy mindenkinek más „tálentumai”, adottságai, értékei legyenek, és ezeket a többi javára kamatoztassa.[1]A keresztény államelmélet szerint a legjelentősebb érték az igazságosság eszméjének figyelembe vétele, s ami ebből következik: az emberi személy tiszteletben tartása, az emberek közötti egyenlőség és különbözőség, az emberi (társadalmi) szolidaritás, hiszen az állam az egymásra utalt személyek közössége.(Aquinói)A közjó legteljesebben ott érvényesül, ahol az igazságos törvényeket és az igazságosság tágabb követelményeit tiszteletben tartják, ami Ulpiánus formulájával ez: „tisztességesen élni, mást nem bántani, kinek-kinek megadni a magáét”. --<<Talán a protestáns időkben kapott nagyobb hangsúlyt, de eredendően krisztusi tanítás, hogy a talentumokat lehetőleg maximálisan kell működtetni. Ahogy a mulasztás az egyik legkomolyabb bűnelkövetési mód (nem csak az alkotmánybíróság részéről), úgy a tisztességesen élni elvnek is egy rejtett de fontos erővonala a talentumok rejtegetése helyett a talentumok lehető legjobb kihasználására törekvés. Az igazságos társadalom tehát nem egyenlősít az elért javakban, élményekben, azaz nem egyformaságot szorgalmaz, hanem a potenciális lehetőségekhez való egyenlő hozzáférést teszi kiinduló pontnak, majd ha valaki nehéz helyzetbe kerül, mástól függővé stb, akkor könyörületet, szolidaritást vár el. És a hétköznapi dolgokban, ahol a méltányos, értelmes különbségtételnek nincs lehetősége, ott az igazságosság juthat az egyforma, kivétel nélküli bánásmód követelményére. -FÁ>>--Az igazságosság elve a keresztény közéleti-politikai követelmények sorában a legsúlyosabb elengedhetetlen követelmény. Ezért joggal idézhetjük ismét és ismét Szent Ágostont, aki szerint igazság nélkül az állam nem más, mint egy nagy rablóbanda. Ennek figyelmen kívül hagyása megfosztja az államot a neki egyébként kijáró megbecsüléstől, védelemtől és tisztelettől.Az emberi szolidaritás elsősorban a javak igazságos elosztásában, a munkával arányos bérezésben és az igazságosabb társadalmi rend iránt való elkötelezettségben mutatkozik meg.A szubszidiaritás (kölcsönös kisegítés) elve alapján a társadalmi, közösségi döntéseket az erre legalkalmasabb, legalacsonyabb, az eldöntendő kérdéshez legközelebbi szinten kell meghozni. „Egy magasabb szintű közösség ne avatkozzon egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és ne fossza meg illetékességétől, hanem szükség esetén támogassa és segítse abban, hogy összehangolja tevékenységét más, társadalmat alkotó tényezőkkel a közjó érdekében.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa. Szent István Társulat, 1994., 1883. o.) --<<Itt szeretném megjegyezni, hogy a szubszidiaritás elve az 1870-es évek tájától eredeztethető tudtommal, mint a kor elfajuló társadalmi jelenségeire választ kereső kutakodás eredménye. Ha 1900-as évek utáni érvelések csapnak össze, akkor a szubszidiaritás elvének felhozása egy originális, létező kiinduló hivatkozás (amely azonban a katolikus szemlélet folyománya, részterületi levezetése). A magyar alkotmányos hagyomány sok tekintetben sokkal régebbi eredetű. Tehát a szubszidiaritás esetében például egy alaptörvényi bevezetőben az volna jó, ha a szubszidiaritást legfeljebb mint közkeletű kortárs szempontot hozná fel, amelynek való megfelelőség egy elemző szempont lehet a magyar alkotmányra támaszkodó intézményi rendszer megítélésében. Azonban ha a tövet, a forrást tekintjük, akkor az emberi személyi lét mint vallási tétel krisztusi tanítás része, tehát legalább 2000 éves a teológia részeként (Krisztusnál sem úgy szerepel, hogy ő találta ki, hanem hogy a helyes szemléletet erősíti meg). Ezt követően a lovagkor tomista filozófiáját tekinthetjük fontos forrásnak a magyarság feltehetően eredendő érzületeit erősítve. A megjegyzést azért teszem, mert a történelmi tudatunkat a magyar alkotmányos hagyomány ápolása, ismerete rendkívül mértékben inspirálja az ehhez hasonló esetek miatt. A magyar alkotmányosság a magyarság, az ország számára akkor lehet megélt vezérlő fonal, ha képes intuíciójával is tájékozódni benne, ha képes az összefüggést felismerni és helyén kezelni a kortárs katolikus katekizmus, esetleg hasonló református tételek, uniós világi előírások, modernszervezési és egyéb fontos szempontok között. -FÁ>>--Emellett figyelembe kívánatos venni a szociális jogállam, a jóléti állam és az angolszász konzervativizmus E. Burke által jellemzett vonulatát.3. Az alkotmányosság nemzetközileg ismert jelenkori követelményeiAz alkotmány harmadik alappillérét a korban kialakult és elfogadott --<<Bár a hagyományos alkotmány felfogáshoz képest „a jelen korra kialakult, elfogadott alkotmányossági követelmények” mindenképpen leszűkített, a jogpozitivista szemlélet hatására az alkotmányosság „teljes halmazához” képest csak „részhalmazt” érintenek. A kartális alkotmányossági iskola a maga leszűkített értelmezési horizontjával az úgymond alkotmányos politizálás terét és emberi erőforrásait, relevanciáját annyira leszűkíti, hogy a saját maga által szabott keretek üzemszerű, rutinos átlépését nem is tagadja, hanem szinte a norma részévé emelte. A maga állította normák folytonos megszegését pedig sajátos és feloldhatatlan paradoxonná emelte – azt remélve, hogy ezáltal kezelhetővé válik a jogpozitivista alkotmány felfogásuk torzója. Nem kellene őket minden áron követendő mintának tekinteni -FÁ>>-- alkotmányossági követelmények alkotják a demokratikus alkotmány tartalmi összetevőiről kialakult bizonyos nemzetközi közmegegyezés figyelembevételével. Az alkotmányosság (helyesebben a nyugati értelemben felfogott alkotmányosság) követelményei mintegy közmegegyezésként élnek az alkotmánytudomány és politika művelői között. Ezek az elvek megtalálhatóak a különböző tankönyvekben és alapvetésekben. Ezért ezek részletes megismerése, taglalása tanulmányunkban nem indokolt. A követelmények az ideális demokratikus alkotmány tartalmát és megvalósulását jellemzik, egyúttal feltételezik annak ismeretét is, hogy megvalósulásuk módja, mértéke, tartalma országonként és időbelileg sok eltérést mutat. Mégis, valamilyen mértékig összehasonlítási alapot jelentenek a különböző alkotmányok között. Fő rendeltetésük az is, hogy megkülönböztethessük a valódi alkotmányokat a nem realizált, fiktív alkotmányoktól.Ezek a követelmények a következők:A népszuverenitás elve és a népképviselet.

Az elv lényege az, hogy a főhatalom forrása a nép. A népszuverenitás csak akkor valósul meg, ha széles körű a választójog, ha a képviseleti szervekben különböző csoportérdekek helyi közösségek érdekei, a nemzetiségi, a kisebbségi foglalkozási érdekek ütközhetnek és kölcsönösen alakíthatják egymást. Ami a nép részvételét is jelenti a közhatalomban, különböző felfogások szerint közvetlenül vagy közvetetten képviselői útján, vagy pedig bizonyos sorrend megállapításával.A közvetlen és képviseleti hatalmi részvétel legalábbis egyenrangú kellene legyen, bizonyos kérdésekben pedig a népi döntést elsőbbség illeti meg. --<<lásd a szentkorona szuverenitását -FÁ>>--A hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának követelménye.

A hatalmi ágak között első helyen áll a törvényhozás, ezt követi a végrehajtó és a bírói hatalom, s a mai korban már külön önkormányzati, tömegtájékoztatási és gazdasági hatalmi ágról beszélhetünk. A hatalmi ágak közötti függés ellenőrzés folytán ezek egymás fékjei és ellensúlyai a hatalmi szerkezetben. A modern kor jellegzetes tulajdonsága, hogy jóllehet a törvényhozás rang szerint és hatáskör szerint első helyet foglalja el, valójában az országok jelentős részében a végrehajtó hatalomnak van meghatározó szerepe az ország irányításában. --<<Félrevezető tud lenni a szóhasználat a hatalmi ágak egyensúlyáról. Ugyanis a hatalmi ágak működőképes funkció-megosztásáról kellene beszélni. A hatalmi ágak egyensúlya kifejezés inkábba hatalmi ágak kínálta pozíciókon való osztozkodás lelkületéről árulkodik olyan országban, ahol a hatalmi funkciók teljesítése másodlagosnak tűnik. -FÁ>>--A törvények uralma a jogállam megvalósításaEz az elv magában foglalja a törvényesség érvényesítését, ennek érdekében alkotmányos intézmények (alkotmánybíráskodás, közigazgatási bíróság, állampolgári jogok szólója stb.) létesítését. Az úgynevezett alkotmányokat e gondolatkörben alaptörvénynek kell tekinteni, és megfordítva is az alaptörvény jellegű törvények alkotmányos súllyal és jelleggel bírnak.--<<De ez Magyarországon erősfelületesség volna, mert az alkotmányt vagy az alaptörvénytől külön halmaznak kell tekinteni, vagy olyan tágabb halmaznak, amelyben az alaptörvényen túli részhalmaz a jogon kívülinek tekintendő (és akkor az alaptörvényi jogon belüli rész engedelmeskedjen a jogon kívüli résznek?). -FÁ>>--Az egyenjogúság elve.

Ezen elv magában foglalja egyrészt a törvény előtti egyenlőséget, ami nem jelenti a társadalmi vagy gazdasági egyenlőség helyzetét a korszerű alkotmányos értelmezés szerint, ami egyes legújabb alkotmányokban meg is jelenik, az egyenjogúság mellett létezik a szolidaritás.Szolidaritás és arányos közteherviselés.

A szolidaritás az állami szociálpolitika érvényesítése, a gazdaság forrásainak igazságos, a társadalmi rendeltetésnek megfelelő felhasználása, az úgynevezett disztributív igazságosság érvényre jutása. Tény, hogy az egyenlőség és a szabadság, különösen a tulajdon szabadsága egymással ellentétes. Ezt próbálják meg – nem teljes sikerrel, sokak által vitatottan – kiegyenlíteni az ún. pozitív diszkriminációval, továbbá az esélyegyenlőség biztosításával. E követelmények alkotmány szintű rögzítése fontos ténye a legújabb alkotmányos törvényeknek. --<<Gond, hogy nem része futólag sem a felsorolásoknak a lépcsőzetesség, pedig szinte minden intézményi megoldásnak része kellene legyen. Aki a társadalmi feladatokból semmit sem vállal, az a szolidaritásban kevesebbet kaphasson, mint az, aki a társadalom számára kiemelkedőt nyújt. Aki tehát emeli a vállalásait, kötelességeit, az legyen jogosult többre igényesebbre. Volt ilyen régen is. Manapság aki többet fizet be nyugdíj alapba, az többre tarthat igényt nyugdíjként. Általánosabb szempontként, aki többet vállal a személyes önszervezésből, esetleg a társadalom önszervezéséből, az több lehetőséghez juthasson hozzá. Más kérdés az ilyen többletek mérése. De ma e mérések szükségessége, létjogosultsága se nagyon merül fel, nemhogy megoldási kísérletei. -FÁ>>-- Az arányos közteherviselés alapja pedig az, hogy a társadalomra nehezedő és a polgáraitól elvárt teherviselés a gazdasági erővel arányosan történjék.Az emberi jogok deklarálása és szavatolásaAz emberi jogok, állampolgári jogok nem korlátozódhatnak ünnepélyes nyilatkozatokra, annál sokkal többet jelentenek. Olyan általános alkotmányos jogelvek szavatolását követeli meg a tényleges alkotmányosság, amelyeket törvényhozási és végrehajtási, valamint igazságszolgáltatási úton érvényesíteni kell, és egyúttal ellenőrzését intézményessé kell tenni. --<<Sajnos ez is egy pont, ahol csak jelezni tudom, hogy a modernség nem pótolja a magyar alkotmányos hagyományban lényeges teljességre törekvést. Ezek az emberi jogok leszármaztatott következményei az emberi személyiség léte elismerésének, tudomásul vételének. A következmény, a származtatott vívmányok originálisként sőt ontológiai alapként (evidenciaként) való feltüntetése egyben sebezhetővé is teszi őket. Erre voltak jó példák azok a világ-monopóliumok, amelyek elnyerték ugyan, hogy a bíróságok ne tagadják meg tőlük, mint jogi személyektől az ember jogokat, ugyanakkor ők maguk sok mindent és döntő súllyal tettek meg az élő természetes személyek emberi jogainak eliminálása érdekében. Tehát a természetes vagy a jogi személyek emberi jogairól van itt szó? Lehet a jogi személyek szerzett joginak tekinteni a természetes személy emberi jogait? -FÁ>>--Ezt meghaladóan a demokratikus alkotmány tartalmi összetevői számos változatban és csoportosításban tartalmazzák a demokratikus alkotmány elemi tartalmát is működési elveit.A valódi alkotmánynak bizonyos tartalmi elemeket ki kell fejeznie. Az alkotmány, mint széles körű társadalmi megegyezést kifejező alaptörvény --<<A jogrendszeren belüli alaptörvénynek meg kell felelnie a jogrendszer egészére kötelező alkotmányosság szempontjainak, más szóval az alkotmánynak. -FÁ>>-- vagy történelmileg létrejött alaptörvények együttese, különösen a következő tartalmi és feladatszerű elemeket hordozza --<<Szép ez a felsorolás, de ami az egyik legfőbb kérdés, hogy a szentkorona tan néven összefoglalt szemléleti alapokat tekintve ha választani kell, akkor ami itt következik, az alaptörvény, a szentkorona tanban foglalt szemléleti alapok pedig a magyar alkotmány magva. Az megélhető életleveket jelent, amik szavazással nem írhatók felül, ezek meg szinte mindegyik szavazással módosítható, tehát természetjogilag esetleges. Nehéz kérdés, de az alábbi felsorolás kevesebbeket mozgatna meg. -FÁ>>-- :– törvényesíti az állami főhatalmat és a politikai rendszert (legitimációs funkció); --<<Esetünkben csak, ha természetjogi elveket megfogalmazó, képviselő szentkorona tanra hitet tesznek. Erkölcstelen hatalmat nem lehet alkotmányosan törvényesteni-FÁ>>--– jogi meghatározást vagy egyértelmű megjelölést ad a társadalom politikai, gazdasági alapintézményeiről (deklaratív funkció);– védi a társadalmi rendet, a tulajdont, a politikai intézményeket (védelmi funkció); --<<A diszfunkcionálisan értelmezett köztulajdont vagy magántulajdont is? -FÁ>>--– meghatározza és védi az állampolgárok gazdasági szociális kulturális és politikai szabadságjogait (alapjogok biztosítása); --<<Sajtószabadság? Élő politikai test részének lenni – az egészséges természeti környezet mintájára egészséges, legalább létező-élő politikai test környezet gyanánt? -FÁ>>--– szavatolja az állampolgárok egyenjogúságát (diszkrimináció tilalma);– szabályozza a kormányzás szervezetét, feladatait hatáskörét felelősségét(kormányforma);– rögzíti a közigazgatás alapintézményeit és felügyeleti rendszerét (közigazgatás); --<<Lépcsőzetesség elve, az önkényhatalmi státusz tilalmának elve (lásd mai APEH adópénzekből finanszírozott „adózó-ellenes” számítás technikai eszköz rendszerének kérdését a helytelenül vagy kifacsart észjárással adóalanyoknak nevezett adózók ellátatlanságához hasonlítva). Speciálisan a jogterületén a védekezéshez valójogot és a védelmet ellátó szolgáltatáshoz való jogot mintának tekintve beszélhetnénk az adóztatott segélyezett, kiegészítő gazdálkodást folytató, önfoglalkoztató, kisvállalkozó minimális kalkulációs szoftver eszközökhöz valójogáról – az adóztatási rendszert finanszírozó költségvetési tételterhére. NEM? Ilyen megfontolások nélkül nem szemfényvesztés korunkban alkotmányosságról beszélni? A történeti alkotmány ellenfelei hetet-havat összehordanak, hogy az alkotmányozás nem jelmezbál – miközben saját maguk világháborúk előtti maskarában tetszelegnek (lásd például az előző kormányfőnek nevezett illetőt, aki vásári komédiás szintjén tudott gazdasági kérdésekben érvelni, és a sajtó talán 99%-a ezt nem tudta szóvá tenni, az akkori ellenzéki sajtót is beleértve). Csak annyit tudtak éreztetni, hogy mindez recseg-ropog. Ma is csak annyit tudnak megfogalmazni, hogy az előző 8 év éllovasai, még a maguk elismert szabályait sem tudták betartani. Holott a kérdés a szabályalkotás, a törvényekbe sőt alaptörvénybe rögzítendő szabályozási elvek, módszerek feljavítása. Ez az alkotmányosság tétje! Nem egyszerűen hogy jó vagy rossz, de ragaszkodjunk hozzá. Tudnak-e valamit a természeti erőforrások köztulajdona és magánbirtoklása ügyében tenni? Mert ha ilyen súlyú kérdéseket elkerülnek, akkor a történelmi alkotmánynak mi az értelme? -FÁ>>--– biztosítja a helyi és területi önkormányzatok önállóságát, a helyi közösségek működését (helyi autonómia);– garantálja a bírói függetlenséget, megállapítja a törvényesség érvényesítésének biztosítékait és a bírói szervezetet (igazságszolgáltatás);– meghatározza az alkotmány megtartásának biztosítékait (alkotmányosság védelme);- megerősíti a nemzetközi szerződéseket, kinyilvánítja az államterület sérthetetlenségét, rendelkezik a felségjelvényekről; --<<És mi van az alkotmányosságot keresztbe verő nemzetközi szerződésekkel, elvárásokkal? -FÁ>>--– rögzíti az államok közötti együttműködés alapelveinek tiszteletben tartását (szuverenitás). --<<Tehát az egyik fontos szuverenitási „belső feltétel” az alkotmányosság. Magyarország esetében nem szuverenitás az, ha a magyar emberek személyes szabadságát, alkotmányos pozícióját nemzetközi kötelmek csorbítják! Lásd szovjet megszállási korszakot, vagy a jelenlegi nemzetközi beágyazódásunk számos problémáját. -FÁ>>--Szükséges megjegyezni, hogy amikor a demokratikus alkotmány tartalmi összetevőiről beszélünk, amint utaltunk rá, a történeti alkotmányú országok (Egyesült Királyság, USA) alkotmányait is értjük. Ennek megfelelően a felsorolt vagy még fel sem sorolt lényeges alkotmányos követelmények nem egy törvényben jelennek meg feltétlenül; a helyes és általunk vállalt értelmezés az, hogy az alkotmány, illetve a sarkalatos törvények együttese és így a törvények pontosan meghatározott köre is kifejezheti az alkotmány tartalmát.4. A legújabb kori magyar állam alkotmányos tapasztalatai.

A magyar alkotmányfejlődés negyedik nagy pillérét azok a követelmények, tételek és tapasztalatok jelentik, amelyek az 1944. évi idegen birodalmi megszállástól az ún. rendszerváltozásig, majd utána keletkeztek.A feladat azon okból következik, hogy önkényuralmi hatalommal kapcsolatos jogalkalmazásról, önkényuralmi intézkedésekről és az állam jóváhagyásával elkövetett súlyos bűncselekmények utólagos megítéléséről van szó. Természetes és érthető dolog, hogy az alkotmányos jogállam csak utólag találkozik a múlttal való szembenézés kérdéskörével, hiszen előzetesen egy tényleges jogállam nem helyez el alkotmányában olyan klauzulákat, amelyek egy közbeékelődő önkényuralmi időszak megítélésére vonatkoznak. Ezt ugyan nem tartjuk teljes mértékben lehetetlennek dogmatikailag sem, de a valószínűsége nem nagy az ilyen szabályozásnak. Ennek megfelelően a jelentősebb önkényuralmi korszakokat követő időszakok alkotmányozási feladataival szembekerülő, ezeket megoldani akaró államokban szükségképpen felvetődik az a kérdés, hogy az önkényuralom jogsértései igényelnek-e utólagos alkotmányos szabályozást, és ha igen, milyen legyen ez a szabályozás. Erre a kérdésre minden bizonnyal igennel kell válaszolni azért is, mert ha ilyen szabályozás utólag nem jelenik meg alkotmányos szinten, akkor az önkényuralmi jogsértések ellen tett különböző jogalkotási lépések folyamatos alkotmányossági bírálatot kaphatnak, és mi több, meghiúsulhatnak pusztán azért, mert az alkotmány csak a jogállam kereteiben tanúsított magatartásokra adott válaszokra alkalmas.Az utóbbi húsz esztendő igazságtételi jogalkotása és magyarországi történései kifejezetten az önkényuralmi jogsértések megítélésének jogalkotási és jogalkalmazási vonatkozásait illetően komoly gondot jelentettek. Tudjuk, hogy nagyon mély és súlyos sérelmeket, illetve ezek érzetét okozták azok a jogszabályok, amelyek éppen ellenkező szándékkal, a jogsértések következményeinek megszüntetésére irányultak. Gondoljunk csak a termelőeszközök, különösen a földért kapott kárpótlás kimenthetetlen aránytalanságaira és visszáságaira, tömegek kimaradására a legértékesebb termelőeszköz, a föld jogellenes elvétele miatt adott kárpótlásból. Olyan jelentéktelen és ezért jelképesnek sem tekinthető kárpótlási intézkedésekre is gondolhatunk, amelyek a jogsértettség állapotát és tudatát nemhogy enyhítették, hanem súlyosbították. Nyilvánvaló, hogy az állam helytállásának legkülönbözőbb változatait mérlegre téve sem juthatunk olyan eredményre, hogy valamely egyértelműen alkotmányellenes, ámbátor lehetséges, hogy az önkényuralmi jogrend szerint legálisan elvett vagyontárgy értékének a tized­század részét, vagy kisebb részét kapja meg valaki kárpótlásul. --<<Nem is beszélve arról, hogy a földhöz termelőeszközöket, gépeket, hiteleket nem kaptak, sem piaci védelmet, sem piacra jutási segítséget, de még elemi jogvédelmet sem. -FÁ>>--Figyelemreméltó az életüktől és szabadságuktól, jogtól megfosztottak helyzetéről szóló jogszabályok ügye, akkor is, ha ezekből az „élet elvesztése” orvoslására hozott jogszabályokat tekintjük. Példaképpen említhető, hogy jelenleg egy önkényuralmi bűncselekménnyel kioltott emberéletért 400 000 forintot fizet a magyar állam. Mennyire van ez összhangban az emberi élet méltóságával és védelméről szóló alapjogi elvekkel? --<<És a sértettek közötti bújtatott különbség tételekről. Amikor egyik a falon lógott festményért is perelhet, a másik az épület környékére sem mehet (kis túlzással fogalmazva –nagy túlzással érvényesítve a napi gyakorlatban). Tehát egyesek háború előtti társadalmi és anyagi helyzetének mindenáron való helyre állítása a nyílt követelés, a történések nyílt indoklása, a másikkal pedig közlik, hogy „vesztes háború után” (?! –