„…A magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken…”

— (Elhangzott mester  Magyar Pál, a bolognai egyetem szerzetes tanára, domonkos-rendi tartományfőnök szájából 1231-ben.)

trianon1 800AUTÓS, MOTOROS FELVONULÁS

DUNASZERDAHELY – NAGYMEGYER – KOMÁROM -- PÁRKÁNY

2024. július 2.
TRIANON-ban aláírt „Békediktátum” az emberiség szégyene, bűne!

Immár 104 éve!- Az első világháború után az országhatárok újrafelosztását a nagyhatalmak a franciaországi Trianonban kierőszakolt „Békeszerződésben” rögzítették.
Ennek következtében Hazánk területének 2/3 –át más országokhoz csatolták.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül Magyarországot büntették meg! Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. A Békeszerződés delegátusainak tagjai között Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt.
Isten által a magyaroknak adott Kárpátok gyűrűjében ölelt szent hazánk ellen, égbe kiáltó gyalázatot követettek el!

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő, utána az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

trianon4 1000A fentieken túlmenően hazánkat az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetünket ért kár összesen: 974.085 kg színarany-érték.
Hatalmas összegű, -300 millió USD- kártérítésre kötelezték. az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, - a szénbányák 80%- a, az erdők 90%- a, - vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, - az összes tengeri és folyami hajók Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele.
(dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatai)

Céljuk, Magyarország kivéreztetése volt!

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet
sor.
Köztudott, hogy a kisebbségi jogok betartása egyik ország részéről sem történt meg.
A kisebbségi jogok záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte.
Az eddigi kormányok közül -- szégyenszemre -- mind a mai napig egyik sem kérte a szerződésszegés tényének megállapítását és orvoslását.


"EURÓPA BÉKÉJE A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS NAPJÁN SZŰNT MEG"
(Stanley Baldwin angol minisztere)

„A Trianon-i béke nem diplomáciai tévedés, hanem bűn! Megbocsájtani, majd egyszer lehet, de elfeledni bajosan. Egy olyan virágzó nagy kultúrnépet, mint a magyart tönkre tenni és megalázni, ez az egész művelt emberiség ellen elkövetett bűn. Ez így nem maradhat!” (Charles Tisseyre Kanadai újságíró)

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje, hallatlan béke, rabló béke,.ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak." (Vladimir Iljics Lenin)

„Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt (késsel a torkán) egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkre tételéhez maga is hozzájárulását adja.” (Declassé francia külügy miniszter)

Egy évszázada sajog a magyar szív a csonka magyar honban, és az elcsatolt területeken egyaránt! Nem, nem, -- nem nyugszunk bele!
Nincs a világnak még egy olyan országa, aki saját magával lenne határos!
A nagyhatalmak által igazságtalanul kiszakított, elrabolt és ideiglenesen bitorolt területek mind-mind, a véráztatta Anyaföldünk része! Hazánk szétdarabolásának fájdalma a magyar szívekben ott honol, sajog ez időtől fogva, lankadatlanul érzi fájdalmát, és
igazságtalanságát a magyar lélek!
Ennek bizonyságát tapasztalhattuk meg a mai Autós – motoros felvonuláson.
Dunaszerdahelyre a Csallóközi Múzeum előtt álló Országzászlóhoz déli 12 órára érkeztünk meg autómmal. Több száz motoros feltúráztatott motorbőgéssel magyar zászlókkal, szintén ideért. Öröm volt nézni Őket! (Majd a múzeum előtti utcában sorakoztak fel.)
A hangosító autó is megérkezett TRANS-SOUND. Szép magyar dalokat játszottak, s mi ajánlottuk Nekik, hogy az Egészséges Fejbőr „Esküszünk” c. dalát is tegyék be a programba.
„Esküszünk a nemzet magyar Istenére. Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre. Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta, ősi országunkat együtt vesszük vissza!”
„Ez a föld ősi jussunk nem lesz idegené, Isten akaratából lett a magyaroké. Itt élünk, itt halunk majd büszkén, szabadon. Magyarnak egy a jelszó: Vesszen Trianon.”

A következőkben meghatódva énekeltük el a Himnusz, és a Székely Himnusz fennkölt szavait. Mikóczi Zoltán (Új Egység Mozgalom) köszöntője után fogadtuk az egyházi áldást, melyet a jelenlévőkre, az autókra, motorokra mondott a pap.
Ezután elindult az idén ötödszörre rendezett, immár hagyománnyá vált nemzeti autós-motoros vonulás, amely az összetartozásunk bizonysága, -- de egyben a szétszakítottságunk elleni kiállásunkat és tiltakozásunkat jelképező vonulás.
A menetet magyarországi testvéreink, a GÁRDAMOTOROSOK vezették, a FELVIDÉKI MOTOROSOK, AUTÓSOK követték Őket.
A menet több kilométer hosszú volt -- kb. 300 motoros és 50 autós vett részt és tett tanúbizonyságot arról, hogy „Annyi balsors, és viszály után” él még a magyar!
trianon3 1000Szívdobogtató látvány volt látni a piros-fehér-zöld lobogóinkkal díszítet autós-motoros elindulást, és a végeláthatatlan sorban integető, motor-dübörögtető menetet!
Dunaszerdahely - Párkány útvonalon, -- városainkon, falvainkon keresztül haladva -- örömmel tapasztaltuk, hogy a szemben haladó autók sokasága visszadudált.
Láttuk a helybéli járó-kelő, és a kapukban álló emberek mosolygós, vidám arcát, visszaintegetéseiket a kis zászlóikkal, felemelő, boldog összemosolygást!

Kapukban álltak, zászlókkal integettek gyerekek, idős emberek. Engem igazán megérintett, mivel vannak Felvidéki gyökereim, rokonaim. Édesanyám még Trianon előtt Vágvecsén született, mert Nagymama Újpestről hazament a falujába szülni a bábaasszonyhoz. Édesapám részéről -- Dédapám és Ükapám Malackán született.
Szívszorító volt látni, hogy néhány helyen csoportosan vártak Bennünket kifeszített, nagy zászlókkal és integettek, mi pedig visszaintegettünk, dudáltunk.
Megható volt, hogy amerre haladtunk végig kísért az emberek szeretete!

Párkányba 15 óra után érkeztünk a Duna-parti parkolóba. Sétáló utca főterén folytatódott a a rendezvény. Himnusz, Székely Himnusz eléneklése után köszöntöttek Bennünket. Énekkaruk dalaival, a beszédek magvas, ideillő gondolataival még emelkedettebbé tették felfokozott érzéseinket.

Itt a Zöld Október Egyesület tagjaival együtt a Trianon Emlékmű - höz mentünk koszorúzni, és egy főhajtással tisztelegni.
Felvidéki Kárpátia zenekar zárta a rendezvényt.

NEM, NEM, SOHA!

A nemzet nem törődik bele, és nem fogadja el véglegesnek az országok közötti békétlenséget hozó, -- generációkon átívelő, -- fájdalommal teli életet eredményező égbekiáltó, gyalázatos irományt!
A nagyhatalmak szörnyű terve kirajzolódni látszik, melynek célja a fehér faj elpusztításának végrehajtása, mely az országok közötti békétlenséget hozó trianoni békediktátummal kezdődött el.
A közelmúltban megélt, és napjainkban is dúló vegyi háború, - a covid járványnak hazudott őrület vakcina következtében hozott érthetetlenül szigorú intézkedések, -- az oltások kötelezővé tétele, stb. – az embert pusztító tervük meggyorsítása, elősegítése!
Sőt, a harmadik világháború kirobbantásával siettetnék sátáni tervüket, Európa eltiprását!
Reményünk, hogy Európa országai végre átlátják az emberek, nemzetállamok elpusztítására kiagyalt alattomos tervüket! Tömörülnek, összefognak, és nem egymás ellen fordulnak. -- elősegítve önmaguk pusztulását is, -- mert ebben a
háborúban győztes nem lehet!
„Kárpátokból üzenjük a világnak, nincsen párja sehol a mi hazánknak.
Megkérdeztem a Napot, kik a magyarok? Anyám nyelvén szólt hozzám és választ adott. 
Lékek által tisztaság, ISTEN által igazság. A földkerekség Szent Grálja ti vagytok magyarok.”

Végül köszönetet mondok minden honfitársamnak, jelenlévőnek, akikkel együtt megtettük ezt a lélekemelő, felejthetetlen utat, -- erősítve egymást, és példát adva a világnak -- hazaszeretetből.

Szíveinkben a szeretet lángja lobog, és lépteinket, tetteinket a lelkiismeret szava vezérli!
LELKIISMERET AZ ISTEN SZAVA ÉS AKARATA!
Mindezért hála a mi Istenünknek!
Budapest, 2024. június 4.
Lelkiismeret’88.Egyesület alakulásának 22. évfordulóján.
Tölgyesiné Taraba Magdolna
L’88.Egyesölet elnöke