„A fejlődés alapjait csak magunkban keressük… csak az a mienk, amit önerőből értünk fel Sohasem jött létre nagy dolog ott, ahol a nemzet munkásai nem önmagukban, hanem másokban bíztak… A nemzeti nagyság alapja csak magában a nemzetben van.

— (Gróf Széchenyi István)

NOV 3 PLAKÁTJA Petőfi mellett Habsburgok ellen plakát

Petőfi Sándor emlékének meggyalázása ellen petíciót nyújtunk át:

Csák Jánosnak, Szalay-Borbovniczky Kristóf minisztereknek, Novák Katalin elnöknőnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek, mivel október 6-i követelésünk nem teljesült.

Határozottan elítéljük, hogy a Petőfi Sándor honvédőrnagy nevét viselő laktanyát átnevezték egy Habsburg uralkodóra. Mária Teréziára, súlyosan  meggyalázva ezzel nemzetünk nagy költőjének emlékét születésének 200. évében.

Ezt az intézkedést Magyarország és a magyar nemzet arculcsapásának tekintjük.

Petőfi Sándor nevében hívjuk a honleányokat és honfiakat!