"Egy szó mint száz, aljas és undorító a magyar "elit" 1945 óta, a választó és választott nép sajátos szimbiózisa: ha kicsit megkaparjuk a hivatalos életrajzokat, rögtön kibuknak az elképesztő kapcsolatok, a felvett nevek mögötti valóságos múlt, és az a szemfényvesztés, mellyel az országrontók szabályosan elosztották magukat jobbra és balra, minden pártba és mozgalomba, hogy soha ne lehessen őket tetten érni, leleplezni, megbüntetni, vagy legalább kérdőre vonni."
(Szentmihályi Szabó Péter: Kár volt a szóért)
„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket… Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”
