„…Egész helységeket tudok, ahol a szegény földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet, arat. Ezen néptípusnak, kit vallásának különössége századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzettel, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedvét elvonó gomba él, egybeolvadott vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal is közeledett volna…”

— (Kossuth Lajos)

NL temetése2Budapesten Újpest Megyeri úti temetőben Nagy Lászlót sok igazszívű magyar ember, barát kísérte utolsó útjára.
Aranyló napsugár szórta ránk sugarát a búcsúztató szertartás alatt, éreztetvén az Égi kegyelmet!
Az ittlevő honfiak tiszteletadásán, virágözönén érezhető volt a lelkek összekapcsolódása. Sok-sok igazszívű magyarnak egy időben, egy helyen gyakorta kellene összejönni, megtapasztalni a Lélek erejét. Nem engedve helyet a sopánkodásnak, csak figyelmet, tiszteletet adni egymásnak és az igazi Hősöknek.
Búcsúbeszédet mondott Hegedűs Lóránt tiszteletes, Dr. Gaudi Nagy Tamás és Gonda László. A Nemzeti Jogvédő beszédében elhangzott, hogy az elszámoltatás és az igazságtétellel még tartozunk Lacinak. Halálához kétséget kizáróan hozzájárult a 2006 - s brutális rendőrterror támadása, melyben elvesztette bal szeme világát. .
Ezután elkísértük utolsó útjára a sírjáig. A nemzetiszínű-szalagos koszorúk és az egyénileg hozott fehér rózsák, élővirágok özöne borította el a sírhantot.
Búcsúzóul együtt elénekeltük himnuszainkat.
A barátok, tisztelettevők lehajtott fejjel a 2006-s események szörnyű súlya alatt Lacival a szívükben lassan távoztak.
Végezetül a Lelkiismeret’88. Csoport jóvoltából felcsendült a Kárpátia zenekar „Az utolsó szó jogán” c. sokunk által ismert csodálatos dala, majd az. Egészséges fejbőr együttestől az „Esküszünk a nemzet magyar Istenére” és a „Magyar Hiszekegy”-et mondtuk el.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!”
Szalagunk felirata: „Amíg élünk Laci 2006.Nem felejtünk L’88. Egy.”

Bpest,2023.01.11.
Lelkiismeret’88.Egyesület