„A fejlődés alapjait csak magunkban keressük…csak az a mienk, amit önerőből értünk fel. Sohasem jött létre nagy dolog ott, ahol a nemzet munkásai nem önmagukban, hanem másokban bíztak… A nemzeti nagyság alapja csak magában a nemzetben van.

— (Gróf Széchenyi István)

 

Albert ÉvaKét éve történt, hogy május 25-én Albert Évát elkísértük utolsó földi útjára. Kulcsoljuk imára kezünket és gyújtsunk egy szál gyertyát Éva emlékére.

Mivel tudjuk, hogy Neki is nagyon fájt TRIANON, ezért az alábbi vers is aktuális.

​​Boldogasszony áldásával.

Albert Éva

Kerecseny János: Fiamnak

Véssél be, ó, két szót szívedbe,
Csak két szót jegyezz meg, kis fiam:
E két szó él a magyar szívekbe'
Mint a Himnusz, a Honfi Dal. -
Ez legyen hő imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

Tudd meg, hogy e két szó mit jelent:
Nagy, történelmi ezredévet,
A kifosztott, kirabolt jelent,
Hol a magyar süketen réved -
S legyen legszebb imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

Jelenti, hogy: a Tátra másé
Árpád útja, Verecke völgye,
Ahol élt ama hős Csák Máté, -
S másé ma Erdély minden tölgye.
S legyen hát hő imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

Tudd meg, hogy másé Dévény földje,
Kolozsvár, Kassa, Pozsony, Arad,
Másé a Bánát szent göröngye:
A folyó, a völgy és a bércfalak...
S legyen hát hő imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

Szívedben e két szó dobogjon,
Ajkad zászlaján ez lobogjon,
Hogy esztelen, elvakult hordák
Szép hazádat feldarabolták!
S legyen vádló imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

És gondoljál mindig reája,
Mint keresztény - a keresztfára.
De ököllel, s fogcsikorgatva:
A gyászos trianoni napra!
S legyen leghőbb imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

És hirdesd bátran, dacos ajkkal,
Hogy szívedben csak két szó sarkall,
Hogy feledni te nem tudsz soha,
Hogy éget a bosszú láng-bora.
S legyen bátor imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

S ha jön a leszámolás napja,
Veszett tigrissé válj e napra!
S omló véred hullása árán,
Keresztül millió hullák várán.
Szerezzél diadalt hazádnak
S igazságot Magyarországnak!