Akik eljöttek erre az emléknapra sokan ismerték, baráti szállal fűződtek Évához – sok jó emberrel ismerkedhettünk meg általa, többjükkel azóta is kapcsolatban vagyunk.
A terem oszlopaira függesztett 16 db Boldogasszony textilkép ölelésében a SZERETET sugárzását érzékelhettük.
Vitéz Juhász Antal tolmácsolásában Fülöp Zoltán Bulcsú „Mivé lesz?” c. versét hallgathatták meg a vendégek.
Azok számára, akik nem ismernek bennünket pár mondatban bemutatkozunk: 2012-ben Albert Éva textil iparművész létrehozta Ősi Hitünk Boldogasszonyának Őrzői becsületbeli társaságunkat. A félbe maradt textilképei gyöngyözésének befejezését, a hagyaték őrzését és a Boldogasszony-hitvilág terjesztését bízta reánk. Az általa elgondolt magasztos küldetés szellemében igyekszünk cselekedni. Rendezvényeken, szakrális helyeken, SZER- tartásokon Boldogasszonyokat ábrázoló palástjainkkal, zászlóinkkal tesszük tiszteletünket.
A Boldogasszony textilkép sorozat gyöngyözését befejeztük, mely nemzetünk páratlan kincse. Lehetővé vált, hogy a nyilvánosság elé tárjuk és elinduljon útján a Boldogasszony szellemiségének tisztelete. Éva barátnőnk hőn óhajtott vágya volt, hogy Boldogasszony képeiből naptár készüljön. Nagy örömünkre szolgál, hogy 77. születésnapjára a Boldogasszony öröknaptár is megvalósult. Reméljük minden magyar család otthonát díszítve sugározza Boldogasszonyunk anyai szeretetét!
Megrendelhető: Boldogasszony öröknaptár, selyem asztali zászlók (17x27cm), képek, jegypárnák és DVD videó film.
Tölgyesi Jánosné: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mobil: 36 70 362 71 74
Albert Éva video filmje, melyben a Boldogasszony textil képeiről beszél – 2012 év Pünkösd ünnepkörében a HUN tv műsorán került először a világhálóra. E nap fényét kívántuk emelni a film vetítésével – ezáltal Évát is magunk között érezhettük.
A Boldogasszony Ősvallásunk Istenasszonyát BAU – DUG – ASSAN- ként tisztelték.
Ősi hitvilágunk szerint az esztendő körének számos Boldogasszony arca ismeretes.
A változások rendjében mindig más-más minőségét, erényét mutatja meg.
Ősidőktől fogva életünk minden fontos helyzetét átszövi a Boldogasszonyság.
A természetben élő népek, a földeken dolgozók nagyon tisztelték a természeti erőket.
A Természet Rendjének tiszta egészséges szemléletén nyugvó Erkölcs nem szolgál vallási érdeket:
Ősi vallásunk van a népért, nem a nép a vallásért.
Istentől irányított Tiszta Lelkiismeretnek a szavát hiszi és tudja „Isten Szavának” és „Isten Akaratának”.
A Mindenható rendelkezése a családi, törzsi, nemzeti folyamatosság, a szülők és ősök tisztelete.
Az eltelt ezer év történései és az országunk jelenlegi siralmas állapota is arra mutat, hogy az
ŐSI BOLDOGASSZONY-HITVILÁGUNKHOZ KELL VISSZATÉRNÜNK!
Hirdesse az anyaság szentségét, vigye az Anyaisten fényét, gyűjtse Boldogasszonyunk palástja alá az Ő népét!
A videó film vetítése után meghívott vendégünk, Molnár V. József néplélek kutató emlékezetes percekkel ajándékozott meg a Boldogasszonyságról beszélve.
Áhítatot ébresztő bensőséges estet élhettünk meg, emelkedett lélekkel énekeltük el befejezésül a Szózatot.
Budapest, 2015. november 14.