„…Egymás mellett egyikünknek vagy másikunknak a dolgok természetes szükségszerűsége folytán el kell pusztulnia, ez az alternatíva. Mi élni akarunk, s akarjuk, hogy e föld a miénk maradjon. Válasszatok!...”

— (Istóczy Győző)

Solymosi Eszter Siremleke TiszaeszlaronAz imádságokkal kegyelmi állapotot élünk át. Megerősített tudatomban, hogy a Jézusi golgota a magyarság golgotájával azonos! Az éjszakai imádság közben emlékképek sora villant fel a Jézusi szenvedés és a sok magyar fiatal értelmetlen véráldozata kapcsán.

Solymosi 2Elsősorban történészi fórumok s nemzeti szervezetek kötelessége lenne a Tiszaeszláron 1882. április 1-én  történt rituális gyilkosság elfogulatlan bemutatása, ezt a feladat azonban az utóbbiak közül az eleve szélsőségeseknek tartottakra, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Frontra hárul már jó ideje, amelynek szervezésében 2012. március 31-én a település temetőjében emlékeztek ismét Solymosi Eszterre és az ugyanígy világszerte meggyilkoltakra.

SexSzexuális szolgáltatásokat nyújt a lengyel egyetemisták ötöde egy wroclawi szociológus felmérése szerint, a jelenséggel a Lengyelországban február második felétől vetített Szex felsőfokon (Sponsoring) című filmjében Malgorzata Szumowska rendező is foglalkozik.

Imf"Kis búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el..." Önkéntelenül is a nagy magyar költő, József Attila szavai jutottak eszembe, amikor a strassbourgi tudatos tényhamisítók előre megírt, ócska  játékát  nézhettem élőben.

E pillanatban úgy tûnik, ha az ország népe egyhangúan valamely tétel mellett szavaz, az távolról sem jelenti, hogy a tételt elfogadja. Más szóval, valamely tétel igazságjellege a mellette leadott szavazatok számától egyáltalában nem függ. Az igazság nem statisztikai kérdés. Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság. A kérdés, amint látják, az: lehet-e az igazságot hazudni?

Toth Eucharisztikus Beszede 1938Ha súlyos beteg fekszik a kórágyon és az általános vérmérgezés ijesztő jelei verődnek ki vergődő testén, az orvosok végső eszköz gyanánt a vérátömlesztéshez folyamodnak.

 Nincs más mentség, mintha új, tiszta, egészséges vért visznek az elfáradt és halállal vívódó szervezetbe. De nem jó akárkinek a vére, nem jó akármilyen vér! Nos, ki nem venné észre az általános vérmérgezés fenyegető felbomlásának fenyegető jeleit, lázas delíriumban kínlódó emberi társadalmunk életében? Nem segít itt más, csak vérátömlesztés!

Hanganyag elérése ITT.

(A.M.D.G.)

Arany 0Kert: Mivel igen száraz a talaj, a magas vízdíj ellenére öntözzük az újonnan ültetett fákat, cserjéket. Takarjuk ki a rózsákat, és már nyugodtan megmetszhetjük.

zsurPucoljuk a csizmát, emberek, Bencsik András meghirdette a frankót. Bayer Zsolt aljas pátyi riportját, amely beleájul a zsidó területfoglaló ölébe - már  elfejeltette a hálás olvasóközönség.

TuzMintegy 25  fő részvétele mellett tartotta meg a Lelkiismeret 88 csoport az immár hagyománnyá váló rendezvényét. A Bűnös Város szennyét ezúttal vékony, csillogó, fehér hólepellel takarta az Isten...

Tölgyesi Magdi  üdvözölte a  Sólyom népét, majd rövid előadás következett a  F É N Y  ünnepének  eredetéről, felajánlásáról az Istenanyának. Az őselem, a tűz fellobbantása, annak tisztasága elhozza  mindannyiunk életébe a fényt, kiváltképp ilyenkor, az esztendő  leghosszabb estéjén.

–  Ezután a hun imát mondtuk el – közösen...

–  Ősi hangvételű zene után egy gondolat hangzott el:    "Ül a fa ágán két sólyom. Látják, fölöttük csapatostól repülnek el a vadludak. Nyilván egyik sólyom sem fogja a másiknak mondani: Testvér, nézd, arra megy a többség, nosza, repüljünk mi is velük, hanem maradnak az ágon büszkén, hűségesen,  élve tovább a maguk sólyom-életét.....könnyű a sólyomnak, nem is akar más lenni, mint ami – könnyen felismeri  saját fajtáját a madarak közt, ámbár minden madár szárnyal. De nehéz felismerni az embernek a  saját testvérét!

Igen, a hazug ember jól megvan a  hazug társával, az igaz ember az igaz emberrel. De akkor miért olyan nehéz felismerni a saját fajtánkat? Talán mert össze vagyunk keverve?

Mert hazugságban él a világ, s mára a hazugság valóságérzetnek tűnik, s az igaz  –  hazugságnak..."

–  Ezután  Rajz Éva mondta el  Wass Albert Tiszta tükör fénye című gondolatának néhány részletét...

–  A Nap útja a Csodaszarvas égi futása; képviseli az időt, de egyúttal az örök körforgást, az örök visszatérést, az időtlenséget is.

Ez a jelkép az örök visszatérést is magába foglalja.

Kiemelve: nem jelent bálványimádást a Nap tisztelete!

Ez az ősi titok adódott tovább, elrejtve székely kapun, tulipános ládán, kerítéseken, házak falára festve,  faragva. Még akkor is, amikor a mindenkori hatalom birtokosai tűzzel-vassal irtották,  mint pogány és eretnek babonát...

–  A Nap mint szent tűz. Ennek tisztelete mindmáig legszentebb, legtisztább, legősibb hitvallása mind a mai napig a magyarságnak. A Nap és őseink lángját ma is fellobbantjuk szertartásainkon, megteremtve az igazi kapcsolatot az  égiekkel, őseinkkel.

A tűz az áldozati máglyán az ősök megidézésére lángol fel...

– Összefoglaló a Pilis rejtélyéről, a név eredetéről Pálosz és Naposz, mint Hunor és Magyar  – Hérodotosz értelmezésében. A Pálosok, Csák Máté és Károly Róbert hatása...

–  Kovács Attila lelkész értékes beszéde után körülálltuk a máglyát, és egymás kezét fogva mindenki elmondta imáját a Nemzet megjobbítása érdekében. A Tűznél elhangzott még a Szózat, Árpád imája, a Magyar  Hiszekegy...

Köszönet a rendező munkatársainak, akik segítségükkel, áldozatos munkájukkal hozzájárultak a rendezvény megtartásához:  Barnus, Árpi, Levente, Földvári Feri, Laci, Olivér, Gyuszus, Éva...

Külön köszönet  Ambrus Karcsi testvérünknek, aki csodálatos, megható tárogató játékával járult hozzá rendezvényünkhöz.

Rendezte:  Tölgyesi Jánosné

(Lejegyezte: Vízverés)

TaoosTavaly ilyenkor esett meg velem az alábbi eset: Buda központját, a Moszkva-teret (vagy Széll Kálmán teret?) mindenképpen KALEF-nek nevezik az ott lakók, nos, a teret a pazar építésű posta palota határozza meg.