„Erjedést, viszályt és ellenségeskedést kell előidéznünk egész Európában… és más földrészeken is. Ebből kétszeres hasznot húzunk… az országok hozzászoktak ahhoz, hogy bennünk elkerülhetetlen kényszerítő erőt lássanak… ily módon a gójok kormányai továbbra is az emberiség jótevőit és megmentőit fogják látni bennünk…"

— (Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei VII. Jegyzőkönyv)

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A rendszerváltoztatás után 25 évvel visszatekintve is egyre nehezebben élem meg dicső forradalmaink évfordulóit, március 15.-ét, és ide kell soroljam október 23.-át is. Villamosmérnökként nekem 22-23.- át. És főleg nem hittem volna, hogy a jobboldali kormányzás 4. ciklusában a helyzet még rosszabbodhat is. Pedig 1989-ben sem voltak túlzott illúzióim. Elolvashatná az akkor írt feljegyzésemet, amit a Kossuth-rádióba 1989-ben beküldtem, mármint az 56-os forradalomról.

Őrtűz gyújtása a téli napfordulón!

A tűzet  2015. december 21-én a téli napforduló idején, 16 óra 15 perckor gyújtjuk meg.

„…Keresd meg az embereket a környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjazzák a Fényt…együtt gyújtsatok tüzeket…”

 A szent tűz tisztelete az ősi vallás legtisztább, legszakrálisabb, legigazibb vallása mind a mai napig. Ősi hitünk szerint a sötétség hatalmainak ideje az éjszaka – elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre és a tűz, amelyben az ősök tanyáznak.

A tűz az ősök  megidézésére lángol fel.

      „Őseink, hőseink, tekintsetek le ránk.
       Tinéktek áldozunk, Hozzátok száll imánk……”

                                                            Cey-Bert Róbert

  • nyomtat-1
Tölgyesi Jánosné, Magdi üdvözlő és köszönő szavai után közösen elmondtuk a HUN imánkat.
Akik eljöttek erre az emléknapra sokan ismerték, baráti szállal fűződtek Évához – sok jó emberrel ismerkedhettünk meg általa, többjükkel azóta is kapcsolatban vagyunk.

A terem oszlopaira függesztett 16 db Boldogasszony textilkép ölelésében a SZERETET sugárzását érzékelhettük.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját

Albert Éva Katalin textil iparművész emléknapjára.

Videó filmvetítéssel egybekötött Boldogasszony textilkép-sorozatának, első alkalommal való bemutatására,amely páratlan kincse nemzetünknek.

 Tisztelgünk az iparművésznő 77. születése napján e rendezvénnyel

Meghívott vendégünk: Molnár V. József néplélek kutató

                            
Időpont: 2015. november 14-én szombat 17 óra

Helyszín: Szabó Dezső Katakombaszínház

1052. Budapest, V.  Szabadság tér 2.

szervezés: Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet

Vendégvárás 16 órától

Belépés: díjtalan

Ősi Hitünk Boldogasszonyának Őrzői
Tölgyesi Jánosné Mb. 06 70 362 71 74

F E L H Í V Á S !

Elég legyen a megszállásunkból!

Szeptember 5-én a Belügyminisztérium előtt a Jobbik által rendezett demonstráción nemtetszésünket fejeztük ki az egyre agresszívabbá váló és követelődző idegen bevándorló tömeg jelenléte miatt.

Az elhangzottakból: Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere elkeseredett védharcot vív a déli határ szélén. A kormány részéről nem kap kellő segítséget. Sikerült a mezőőrség létszámát duplájára emelni, vagyis három főről hat főre! Közadakozásból egy járőrkocsit szereztek be. Ezzel próbálják visszaszorítani a benyomuló illegális migránsokat.

Honfitársaink! Aki teheti, amiben tud, segítsen!

Pattanásig feszült a helyzet! Amerika fegyvereket küld Romániába és Lengyelországba, Putyin már beígérte, ha ez megtörténik, erre a két országra támad. S közben tömegesen jönnek a menekültnek álcázott néger stb. katonák Európába. Természetesen vegyítve buta áldozatokkal, akik az egészből semmit nem látnak.
Drága papjaink ébredjenek! Per pillanat nem kapukat kell nyitni, hanem védekezni kell! Háborús helyzet van! Migránsoknak álcázott katonák támadták meg Európát! Csak idő kérdése és ez kiderül!
Ahogy Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő mondja, ez csak a kezdet!
 

PETŐFI  SZELLEME VISSZAHÍV!

Nagyboldogasszony napján augusztus 15-én 17 órakor a Fiumei Sírkertben Petőfi sírjánál ősi Boldogasszony  SZER-t  tartunk. /58.parcella/.
Megköszönjük az Égiek kegyelmét, hogy Morvai Ferenc küldetését teljesíthette, így lánglelkű költőnk szeretett hazájában nyugalmat találhatott.
Tisztelettel adózunk mindazoknak, akik  áldozatos munkáját segítették.
Kérjük Reájuk Boldogasszony Anyánk oltalmát!

Szeretettel várunk!

Ősi Hitünk Boldogasszonyának Őrzői
www.lelkiismeret88.hu/ŐsiHitünk
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

elérhetőség: mb. +36 70 362 71 74

Video: Boldogasszony textil faliképek

2015. július 17. Petőfi Sándor lánglelkű költőnk emléknapja!

Petőfi Sándor haza tért!

Hőn szeretett Hazájának földje végre befogadhatta!

Rendkívüli eseményen vettünk részt honfitársaink sokaságával együtt.

 

A MEGAMORV Petőfi Bizottság Egyesület által terjesztett szórólapokon, plakátokon internetes honlapokon értesülhettünk Petőfi Sándor temetésének napjáról.

Morvai Ferenc, 26 évvel ezelőtt a hozzá eljutott információk birtokában felvállalta Petőfi Sándor, a magyarok legnagyobb költőjének szibériai sírja felkutatását, azonosítását.

A mindenkori hatalommal szembeni küzdelmes, kitartó munkájának eredménye és koronája a mai nap!

"Színes" napra ébredtünk!
A "MÁSSÁG" szivárványos kaleidoszkópjában beindult a gépezet!
Ezen "túlburjánzások" ellepik Budapest utcáit, mint a pestis.
Magyar szép szavaink: szivárvány, melegség – általuk más értelmet kaptak.  REND  ŐREINK a mi pénzünkön óvják, védik őket. ...Ugyan, mitől is?
Undorító, közönséges viselkedésük megbotránkoztat minden egészségesen gondolkodó, értéket helyén kezelő embert.

  • 150711-MASSAG-1
  • 150711-MASSAG-3

 

150605 Louzouer templomDeath to the Jews – La Morte aux Juifs

A Centre-Val de Loire (ejtsd: szantrövaldöloár) megyének a Loiret (ejtsd: loáré) járásában a La Morte aux Juifs (Halál a zsidókra) –  (ejtsd: lámortózsüif) nevet viseli egy tanya a Louzoueri (ejtsd: luzueri) út mellett. Közigazgatásilag Courtemaux (ejtsd: kurtömó) faluhoz tartozik.

A név a közeli Chantecoq (ejtsd: sántökok) faluban történt pogrom emlékét őrzi, mely „Jó János” (Jean le Bon - ejtsd: zsánlöbon) király (1319-1364) alatt történt 1353-ban. Már apja – IV. Valois Fülöp (1293-1350) – az 1340-es években igazságot szolgáltatott azokkal a zsidókkal szemben, akik a kínzások alatt bevallották, hogy megmérgezték a kutakat Buis – les Baronnies, Valence, La Tour-du-Pin, Pont de Bellevoisin-ben. Közép-Franciaország csaknem minden tartományában pogromokat rendeztek, volt, ahol 6000 zsidót öltek meg.