Tisztelt Külügyminisztérium!
Nyílt levelünk célja, hogy felszólítsuk a külügyminisztériumon keresztül a magyar kormányt, hogy hozzon meg fontos nemzet stratégiai döntéseket, és lépéseket az Ukrajnában kialakult súlyos helyzetre való tekintettel.
Nemzeti sorskérdésünk történelmi óráiban vagyunk, és nincs hová tovább hátrálnunk, miközben a kárpátaljai magyarok vére értelmetlenül hullik egy olyan háborúban, amihez semmi közünk sincs!
Először is:
Kárpátaljai férfiakat az utcákról, munkahelyükről, az óvodáktól, iskoláktól hurcolják el, amikor épp a gyerekeikért mennek.
Egyértelmű információk azt mutatják, hogy ezek a kisebbségi sorkatonák a legveszélyesebb frontokon, aránytalanul többen hullanak el, mint az ukránok.
Másodszor:
Kárpátalja lakossága 1991. december 1- i ügydöntő népszavazáson (78 %-os részvétellel, 81.4%-os többségű igennel) kinyilvánította, hogy autonóm státuszt kíván. Kijev ezt a mai napig nem léptette érvénybe. Ellenkezőleg, a népszavazás erre vonatkozó kérdéseit, utólag közvélemény-kutatássá silányította.
Harmadszor:
Az ukrán állam fennállása óta, figyelmen kívül hagyja, sőt folyamatosan lábbal tiporja, és elnyomja a nemzetiségek jogait és megtűri a nemzeti kisebbségek elleni atrocitásokat. Sőt mindezeket tetézve, a kisebbségek elleni törvényeket hoz. Terrorista módon viselkedve, végül odáig ment, hogy már bizonyítottan 14 ezer Donbaszí orosz vére szárad a kezén, ami miatt is robbant ki az orosz beavatkozás.
Mivel három a magyar igazság és egy a ráadás, következzék az igazi magyar virtus:
A magyarság történelme során a nemzetiségeink jogait igyekeztünk megadni, és védelmezni, de ennek ellenére sajnos téves döntések is születtek.
Itt az alkalom, hogy a magyarságot mentő lépésekkel védjük a sorsukat hozzánk kötő ruszin nemzetiségűeket is. Ők a „magyar oroszok” akik sorsközösséget vállaltak velünk (aki nem ismeri történelmüket tessék utána nézni). Lelkiismereti kötelességünk fellépni a ruszinok érdekeiért is.
Mivel a békesség csakis az igazságosság gyümölcse lehet, ezért több millió magyar ember nevében, summázva ezt kérjük:
Ukrajna bebizonyította, hogy nem képes az etnikai kisebbségekkel (se a magyarral se az orosszal és így tovább) normálisan viselkedni, ezért a magyar külügynek fel kell vetni a különböző európai fórumokon Kárpátalja békés területi revízióját, hogy megmentse azokat, akik csak tőle várhatnak segítséget.
Reméljük értő fülekre, és cselekvő kezekre talál, e jajkiáltásnak is nevezhető petíció.
A magyar nemzet több mint ezer éves történelme kötelez minket. Ha valaki e kor hívó szavát nem képes meghallani az álljon félre az útból!
Budapest 2023 márc.15.
Csatlakozó Szervezetek:
Itt: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.