„A fejlődés alapjait csak magunkban keressük…csak az a mienk, amit önerőből értünk fel. Sohasem jött létre nagy dolog ott, ahol a nemzet munkásai nem önmagukban, hanem másokban bíztak… A nemzeti nagyság alapja csak magában a nemzetben van.

— (Gróf Széchenyi István)

 

Az emberiség a fejlődésben -- a 3. évezredre vetítve, -- úgy tűnik ismét válaszúthoz érkezett.

Ha az ökológusok jelzéseit nézzük, ha a Természet kódolt üzeneteit vizsgáljuk, ha az emberi társadalmak mai állapotait összehasonlítjuk, az arra érzékeny emberekben, valami nagyon - nagy, -- szinte meghatározhatatlan – aggódást vált ki a mai és a jövőbeni életünkkel kapcsolatban. Mindez egyre több ember gondolkodásában megjelenik, de mintha az egyén szintjén megragadna, és nem összegződne az emberiség gondolkodásának a folyamában.

Talán hiányzik valami gondolkodási rendezőelv, vagy a népi gondolatokat egybegyűjtő megnevezhetetlen akarat, ami megindítaná a világ jobbrafordulásának a cselekménysorát.

Magyaroknál mindenkori rendezőelv az IGAZSÁG.

"Az igazság náluk nem törvényekkel volt elfogadtatva, hanem a jellemükbe volt oltva! Nem volt nagyobb gonosztett a lopásnál. Természettől fogva becsületesek voltak."

                                                   (Zajti Ferenc „Magyar Évezredek”)

Ősi vallásunkban a vallás, valaminek a vállalását jelentette, amely a Zarathustra alapeszméjével egyezett meg:

           EGY gondolat, EGY szó, EGY tett!

     A jelenleg regnáló Magyarország nevű  állam jogilag nem     létezik, tehát nem is tud jogfolytonos lenni semmivel.

Elmúlt évtizedeinkre visszatekintve:

  1946. évi I. törvény, a köztársasági „kisalkotmány” vagy csonka, ideiglenes alkotmány idegen megszálló hatalom által lett létrehozva, 1946.jan.31-én elfogadva.

 

    1949-ben bevezetik Magyarországon a szovjet alkotmányt, a szovjetköztársaságot.

    1949. óta alkotmányos válság van!

     1989-es „rendszer nem váltás” óta eltelt időben az itt élő magyarság érdekeit nem szolgálta a mindenkori hatalom. Az Új Világ Rend hazai képviselői ők, akiknek a felsőbb utasításokat végre kell hajtaniuk, figyelmen kívül hagyva az itt lakók érdekeit.

     Az Antal kormány a rózsadombi szovjet paktumokat képviselte, illetve a szovjet alapszerződéseket, amelyek a szovjet hegemóniát védelmezte, illetve a magyarság trianoni széttagoltságot.

    Mivel az ideiglenes alkotmány hatályon kívül helyezésének feltételei nem teljesültek a mai napig, emiatt a hatályos alkotmány továbbra is az 1949. XX,     amit a 89-es „rendszer nem váltás” során a „Rózsadombi paktummal” módosult.

     2012. január 1. Törvénytelenül működik, érvényes törvényi felhatalmazás nélkül: alkotmánybíróság, bíróság, ügyészség, helyi önkormányzatok, honvédség, rendőrség, nemzetbiztonsági hivatal.

      A Magyarország Alaptörvénye nevű törvény alkotmánynak érvénytelen, alaptörvénynek alkotmányellenes, ezért érvénytelen!

 

Feladatunk:

  „..mi  visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem kölcsönös szerződések által állapíttatott meg s a nemzet életéből fejlett ki; azon alkotmányt, melyet időnkint a kor kívánatihoz mi magunk alkalmaztunk, s mi magunk akarunk ezentúl is alkalmazni; azon alkotmányt, melynek alapelveit századok szentesítették.                                                                              Mellettünk jog és törvény állanak ...” /Deák Ferenc/ 

                                                        

Az ősi Alkotmányunk a szokásjogon alapszik, mely nem írott törvényen, hanem a nemzetnek állandó alkalmazással nyilvánított jogi meggyőződésében gyökerezik.

     Oktatásunk a fiatalságot is tévútra viszi. Az igaz történelmünk hiányos ismerete és hazaszeretet nélküli neveléssel válik felnőtté, ez a jövendő nemzet! Ezen okok miatt megvezethető, befolyásolható társadalommá váltunk.

  Így fedheti homály azt a tényt, hogy a Szent - Korona főhatalma folyamatos. Jogaiban lehet korlátozni, de ezek a jogok mindörökre szólnak, és soha nem semmisülnek meg.

 

A magyar történeti alkotmányosság szerint a magyarság egységes, és semmiféle trianoni határokkal nem lehet szétszabdalni, mivel egyenlő jogon mindannyian a Szent Korona tagjai vagyunk.  (De követelhetik a csatlakozást pl. a ruszinok, horvátok, tótok, stb.)

       Ezért kell eltörölni a szovjet jogot, köztársaságokat, alkotmányokat. Ehhez pedig alapvető megállapítani, hogy a Szent Korona jogai sérthetetlenek és korlátozhatatlanok. Minden akadály fölszámolásának alapja a történeti alkotmányosság alapján intézményeink rendezése. A Szent Korona tagsága nem állampolgársághoz, hanem az alkotmányossághoz kötött elidegeníthetetlen jog.

„Az nem lehet, hogy ész, erõ,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”

      Ezen szorongatott vészhelyzetben egyetlen kiút a magyar nemzet számára, hogy egy  

            Alkotmány Helyreállító Nemzetgyűlésre

   verbuválódjon és az ősi szokásjogunkon alapuló

                       Alkotmányt hozzon létre!

L'88